EU-konform a hazai sportstruktúra

Sz. G.Sz. G.
2003.03.25. 21:22
Címkék
Hét napirendi pont témája került terítékre a Nemzeti Sportszövetség keddi elnökségi ülésén. Csak kiragadva kettőt: Kiss István, az ellenőrző testület elnöke megállapította, hogy a szervezet 2002. évi gazdálkodása rendben volt, illetve Leyrer Richárd, a felvételi és minősítő bizottság vezetője vitte a szót a Magyar Dinamikus-sportlövők Szövetségének felvételi kérelme ügyében.
A témára meglehetősen hosszú időt áldoztak a jelenlévők, végül az elnökség a következőképpen foglalt állást: "felkéri a felvételi és minősítő bizottságot, hogy a felvételi eljárást függessze fel, tekintettel arra, hogy bizonyos előkérdések elbírálásával kapcsolatban per van folyamatban, így döntést csak a jogerős ítélet után hozzon.”Meghívottként jelen volt Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára, aki érdekes témát vetett fel. Arról beszélt, hogy a MOB és az NSSZ között túlgerjesztett ellentét érzékelhető, amit a GYISM és a Parlament Ifjúsági és Sportbizottsága közreműködésével el kellene simítani, hiszen mindkét szervezet igen fontos szerepet tölt be, velük együtt EU-konform a magyar sportstruktúra. Továbbá elmondta, hogy a Nemzeti Sportstratégia egyeztetése megkezdődött, majd tovább szélesedik, mintegy társadalmi vitává fejlődik, és az új sporttörvény megalkotásába torkollik. Az államtitkár kérte, hogy az egyeztetésbe minden sportszereplő kapcsolódjon be, mondják el javaslataikat, kritikáikat, mert a sporttörvény – talán már őszi – megszületése után erre már nem lesz alkalom.Az NSSZ elnöke, Berényi János és a jelen lévő tagok egyetértettek abban, hogy jó kapcsolatokat ápolnak a MOB-bal, bármikor szívesen leülnek az olimpiai bizottság vezetőivel, hogy az államtitkár által említett "gerjesztett ellentétek” megszűnhessenek. Az elnök szerint ennek elérése érdekében kizárólag a két sportszervezetnek kellene egymással egyeztetnie. Az ülés végén pedig megállapodtak a testület tagjai, hogy idei közgyűlését május 22-én tartja meg a Nemzeti Sportszövetség.
Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
26 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
50 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája