A páros a legfontosabb

– Óriási csalódás volt az elveszített ETTU-kupa-döntő, ugyanis olyan erős csapatnak, mint a mienk, egy 3:0-s győzelemmel végződött első meccs után nem szabad kiegednie a kezéből az elsőséget. Lehet, hogy ez így volt megírva, így kellett lennie, de ettől függetlenül érzem, sőt tudom, hogy hibáztam – mondta szinte kérdés nélkül a kilencszeres Európa-bajnok Bátorfi Csilla, akit a német Müllermilch-Langweid játékos-edzőjeként érezhetően megviselt a Postás-Matáv SE-vel szemben elveszített kupadöntő.
– Úgy tűnik, még nem heverte ki a Gödöllőn történteket.
– Régen ott vagyok az élvonalban, sok mindent megéltem már, ezt is fel kell dolgoznom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem foglalkoztat a dolog, de most, néhány nappal a courmayeuri Európa-bajnokság rajtja előtt inkább előre tekintek, mint visszafelé.
– Azért nézzünk még egy kicsit vissza, egészen pontosan egy évet. Tavaly Zágrábban csapatban és egyesben is bronzérmet szerzett, s elsősorban ez utóbbi eredményével ismét magasra tette a mércét…
– Ezt én is érzem. A tavalyi Európa-bajnokságon egyesben hosszú idő után megint dobogóra állhattam, aminek természetesen nagyon örültem. Ráadásul az elődöntőben nem is igazi európaitól kaptam ki, hiszen a későbbi győztes Ni Xialian ugyan luxemburgi színekben versenyez, de ő ugyebár ettől még kínai. Most viszont sem ő nem indul, sem az osztrák Liu Jia, sőt a németek sem nevezték a honosított kínai játékosaikat, vagyis hosszú idő után úgy tűnik, végre tényleg európai verseny lesz az Európa-bajnokság. A hiányzók miatt egyébként Tóth Krisztivel együtt a harmadik-negyedik helyen emeltek ki, ami nagy segítség lehet abban, hogy jó sorsolást kapjak.
– A jó sorsolás önmagában még kevés, jól is kell játszani. Milyen formában érzi magát?
– A kupadöntő után néhány napot Tatán voltam a válogatottal. Ha az ottani első három napon mutatott teljesítményemből indulok ki, akkor tragikus a helyzet. Kis túlzással már azon gondolkoztam, hogy el sem indulok Courmayeurban. Aztán a negyedik napra kezdett alakulni a dolog, a hét végén a Bundesligában pedig kifejezetten jól játszottam. Szóval fogalmam sincs, hogy most mire számíthatok. Mindenesetre két nap teljes pihenőt engedélyeztem magamnak, egy kicsit ki kellett szellőztetni a fejemet.
– Sikerült?
– Azt hiszem, hogy igen, szerintem nem lesz gond az Európa-bajnokságon sem.
– Amely mint mindig, ezúttal is a csapatversenyekkel kezdődik. A sorsolás ismert, a negyeddöntőben az oroszok, továbbjutás esetén pedig az elődöntőben minden bizonnyal a németek lesznek az ellenfelek. Milyennek tartja a sorsolást?
– Tavaly bronzérmesek lettünk úgy, hogy az elődöntőben kikaptunk a románoktól. A mindent eldöntő ötödik mecscsen én kaptam ki Nastasétól, tehát, ha úgy tetszik, én szúrtam el a döntős szereplés lehetőségét. Mentségemre szóljon, hogy Tóth Krisztivel évek óta a mi teljesítményünk határozza meg a csapat eredményét, s már tényleg jó lenne, ha valaki masszívan be tudna épülni a válogatottba. Erre most az utóbbi időben nagyszerű formában lévő Póta Georginának jó esélye van, szerintem vele meg tudnánk lepni az európai mezőnyt. Igaz ugyan, hogy a stílusa miatt az oroszok ellen lehet, hogy nem ő a legjobb megoldás, de ha például a németeket nézem, akkor legjobbjukat, Strusét nemrégiben legyőzte, és legutóbb Schallt is óriási csatára kényszerítette. Akárhogy is nézem, ő hosszú távon megoldást jelenthet.
– Tudom, furcsán hangzik, de a tavalyi csapatbronz kisebb csalódást jelentett. Az idén előrébb léphet az együttes?
– Az oroszokon mindenképpen túl kell jutnunk. A német válogatott már keményebb dió, de jó teljesítménnyel mindenképpen legyőzhető. Ha pedig már bejutottunk a döntőbe, ott bármi megtörténhet, ám azt tudni kell, hogy szerintem ennek az Európa-bajnokságnak a románok az esélyesei. Azzal, hogy az európai ranglistán második Steff mellett Badescu és Nastase is játszik, nagyon kiegyensúlyozott, erős csapattá váltak. Igaz, nem legyőzhetetlenek.
– A Tóth Krisztinával alkotott párosa mostanában igazi rejtély: vagy nagyon jól szerepelnek, és nyernek, vagy még dobogóra sem kerülnek. Mi lehet az oka ennek a hullámzásnak?
– Ezen már én is sokat gondolkoztam. Szerintem az a gond, hogy keveset versenyzünk mostanában együtt. A csapatmérkőzéseken megszüntették a női párost, a nemzetközi versenyeken pedig ilyen-olyan okok miatt csak ritkán tudunk elindulni. A tatai edzőtáborban pokolian gyengén ment, de szerintem ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Nyilván még a verseny helyszínén is fogunk együtt edzeni, aztán pedig az első egy-két fordulóban valószínűleg valamivel gyengébb ellenfeleket kapunk, így lesz időnk arra, hogy megtaláljuk a ritmust.
– Ha a három versenyszámot, a csapatot, az egyest és a párost rangsorolnia kellene, akkor melyiket tartja a legfontosabbnak?
– Természetesen mindegyik fontos. Amíg a csapatversenyek zajlanak, szerencsére nincs más, így nem is kell másra koncentrálni. Az egyessel úgy vagyok, ha érzem a lehetőséget, természetesen megnyomom, a páros viszont egyértelműen fontos. Lehet, hogy szerénytelenségnek tűnik, de a párosunk világklasszis teljesítményre képes, ezért erre mindenképpen oda kell figyelnünk. Nagyon remélem, hogy ezt Courmayeurban is bizonyítani tudjuk.