Lovassport: Turi athéni ötkarikás álmai

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2003.03.26. 22:32
Címkék
Két második hellyel zárta a 16. Mesterek Tornája döntőit Turi József. Magyar bajnok díjugratónk tavaly a kis kör fináléjában és a Nagydíjban is a legjobbnak bizonyult, most azonban elpártolt tőle a szerencse. A kis kör döntőjében az utolsóként pályára lovagló szántódi Bálint László tréfálta meg a címvédőt a 14 éves Fool Moonnal, a Nagydíjban pedig a német Jürgen Mayer előzte meg a második összevetésben. A Mesterek Tornája 16 éve íródó történetében először hirdettek német bajnokot, Turi azonban nem elégedetlenkedett.
Idénynyitó Félegyházán
A hosszúra nyúlt tél miatt nem a tervezett idôpontban (március 15-én), hanem ezen a hétvégén kezdôdik a távlovasok és távhajtók versenyidénye. A szezon elsô rendezvényének Kiskunfélegyháza ad otthont, ahol a Pejkó Lovasudvar szervezésében harmadik alkalommal versengenek majd a lovasok. Dózsa Károlytól, a rendezvény fôemberétôl megtudtuk, hogy a résztvevôk 20 és 40 kilométeres távokon indulhatnak, s mivel egy hét múlva Kerekegyházán lesz az országos bajnokság elsô fordulója, érthetô, hogy igen nagy az érdeklôdés a harmadik Halefi-kupa iránt.
Idénynyitó Félegyházán
A hosszúra nyúlt tél miatt nem a tervezett idôpontban (március 15-én), hanem ezen a hétvégén kezdôdik a távlovasok és távhajtók versenyidénye. A szezon elsô rendezvényének Kiskunfélegyháza ad otthont, ahol a Pejkó Lovasudvar szervezésében harmadik alkalommal versengenek majd a lovasok. Dózsa Károlytól, a rendezvény fôemberétôl megtudtuk, hogy a résztvevôk 20 és 40 kilométeres távokon indulhatnak, s mivel egy hét múlva Kerekegyházán lesz az országos bajnokság elsô fordulója, érthetô, hogy igen nagy az érdeklôdés a harmadik Halefi-kupa iránt.
"A nemzetközi lovaséletben nagy elismerésnek örvendő német Werner Deeg igazán nehéz pályát tervezett” – értékelt a 48 esztendős sportember. – "Gondoltam, hogy nagyon kevés hibátlan produkció lesz, és nagyon örültem, hogy sikerült eljutnom a második összevetésig. Ott kockáztatnom kellett, jól is indultam, de a pálya közepén Nightlife leütötte az egyik akadályt. Nem szomorkodom, mert fiatal lovaim – Agropoint Calira és Coritaan – jól teljesítettek. Én bennük látom a jövőt, így, ha sikerül rangos versenyekre eljutni velük, akkor annak előbb-utóbb meg is lesz az eredménye.”
Turi egyébként a téli fedeles bajnokság minden fordulóján részt vett, de a magyar bajnoki címet nyert 14 éves Nightlife csak most állt először rajthoz. Bajnokunk idén is szeretné megállni a helyét a hazai és a nemzetközi mezőnyben.
"Az idei németországi Európa-bajnokságon nagy lesz a tét, hiszen itt lehet kivívni az olimpiai részvétel jogát. Szövetségi kapitányunk szeretne egy ütőképes csapatot összeállítani, én viszont azt mondom, hogy egyéniben is nagyon nehéz lesz eljutni Athénbe. Szerintem egy olyan jó ló van hazánkban, amely képes lehet erre, Grundtner Gábor Lucanorja. Most úgy gondolom, megfelelő ló hiányában nekem nem lesz helyem a 2004-es ötkarikás játékokon. Mindenesetre hatvanéves koromig szeretnék lovagolni, így nem adom fel a reményt. Bízom a fiatal lovaimban…”
A Jáki LK sportolója 1988-ban az angol válogatott tagjaként szerepelt a szöuli olimpián. Tizenkét évvel később már magyar színekben jutott el Sydneybe, ott azonban Superville nevű lova betegsége miatt nem állhatott rajthoz. Úgy fest, az idén legfeljebb a magyar viadalokon és a kelet-európai Világkupa-fordulókon juthat sikerélményhez a legismertebb magyar ugrólovas.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
27 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
34 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
54 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája