Vereckei: hágókról a vízre

– A sífutást kedveli jobban, vagy az úszást? – kérdeztük a kajakos Vereckei Ákost.
– Most már a sífutást, bár egy ideig csak a hóban kapálóztam, amíg elsajátítottam a technikát – mondta a Honvéd-Westel olimpiai bajnoka, aki a fent említett két kiegészítő sportot űzte télvíz idején.
– A szokatlan fizikai próba nyomán jobb erőnlétre tett szert?
– Remélem, igen, de ez csak néhány hónap múlva, a versenyeken derülhet ki. Egyébként az evezősöktől hallottam, hogy kiválóan javítja az állóképességet a sífutás, s először magam akartam kipróbálni, ám végül a teljes, Sári Nándor edzette csapat lécre pattant.
– Úgy tudom, erőállapotukról pontosabb képet alkothatnak ez évtől, hiszen rendszeres orvosi ellenőrzésnek, terheléses vizsgálatoknak vetik alá magukat.
– Ez valóban igaz, ám a mind komolyabb vízi munka idején, illetve a szezon során kapott eredmények összevetésével értékelhetők ki a mutatóink, egy-egy adatsorból semmire sem következtethetünk. Természetesen azért bízom abban, hogy hosszú távon tervezhetőbbé, tudatosabbá válik a felkészülésünk.
– Az új szezont említi, ám a múltat is érdemes firtatni, hisz feltehetően sokszor végiggondolta már, miért veszítette el K–1 ötszáz méteren az elmúlt négy évben rendre megvédett világbajnoki elsőségét.
– Szerencsére kinőttem már abból, hogy hosszan rágódjak egy kevésbé sikeres futamon. Magyarázkodásra nincs szükségem, ezért maradjunk annyiban: a hátsérülésemnek döntő szerepe volt abban, hogy gyengébben teljesítettem Sevillában. Oly nagy gond azért nincs, elvégre az elmúlt öt évben fő számomban legalább egy világversenyt minden szezonban nyertem. A tavalyi emlékeim közül tehát a győzelemmel zárt Európa-bajnokság maradt meg igazán.
– Ha jól sejtem, az idén is a kályhától indul el, s megmarad a kajak egyesek ötszáz méteres számánál: ám mit vállal még emellett?
– Magától értetődő, hogy kedvenc számom elsőbbséget élvez. Ne feledje, hogy általában a K–1 ötszázra neveznek a legtöbben, így az aranyérem presztízse sem utolsó. A mezőny ráadásul nagyon kiegyensúlyozottá vált: évek óta nagyjából ugyanaz a kilenc ember jut döntőbe, és az időeredmények is alátámasztják, hogy kiélezett küzdelmet vívnak. Atlantában az olasz Rossi erős hátszélben olyan időt lapátolt, hogy azt gondolták, lehetetlen felülmúlni. Nos, tavaly az Eb-n már az középdöntőben is jobb eredmények születtek, és nem egy ember kapcsolt fénysebességre, tudniillik a futam valamennyi szereplője két másodpercen belül siklott a célba.
– Az ötszáz egyes mellett milyen számokban indulna még a vébén?
– Óvatos vagyok, mert a válogatókig még egyetlen indulási jog sem biztos. Ezzel együtt valószínű, hogy ezer méteren vállalnék még egy számot.
– Egyesben, párosban vagy négyesben?
– Mindegyik mellett szól érv és ellenérv. A négyes érzékeny téma: ideje lenne összeszedni magunkat, ha az athéni olimpiáig újra ütőképes kvartettet akarunk összekovácsolni. Ebben a számban adott a lehetőség: a németek és a szlovákok mellett mi érhetünk oda a dobogóra. Ezer párosban sok a jó egység, míg szólóban könnyebb ziccerbe kerülni. Knut Holmann visszavonulása, vagyis a sydneyi játékok óta mindig más-más hármas állt a dobogóra. Ígérem, a májusi Mol Világkupa után már konkrétabb terveim lesznek.
– Mit szólna, ha a kósza hírekből valóság lenne, s az iraki helyzet miatt az idén nem Atlantában, hanem esetleg Szegeden rendeznék meg a vébét?
– Ez esetben elakadna a szavam, de madarat "némán” is fogathatnának velem. Kivételes alkalom lenne, ha öt éven belül harmadszor versenyezhetnék több tízezer magyar szurkoló előtt.