Vívás: A kapitány érmet vár

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.03.26. 22:32
Címkék
Az idén már a hatodik felnőtt egyéni vívó Világkupa-versenyre kerül sor Magyarországon: ezúttal szombaton és vasárnap a tőrözőnők küzdenek majd az érmekért Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban. A viadalon az előzetes nevezések alapján várhatóan 20 ország 102 versenyzője vesz részt, köztük a fegyvernem legjobbjai: az olaszok, a németek, a lengyelek és az oroszok. A világranglista első 19 helyezettje már biztosan pástra lép  a huszadik egyelőre még nem érkezett meg , a 32-es élcsoportból pedig 25-en lesznek jelen.
Az Eximbank Világkupán a magyarok közül kiemelt a tavalyi, portugáliai vb-n egyaránt bronzérmes Mohamed Aida és Knapek Edina, az előbbi ugyanis a negyedik, az utóbbi pedig a 13. helyen az aktuális világranglistán."Remek napokon van túl a magyar vívás, hiszen az elmúlt hét végén a kardozó Nemcsik Zsolt Nancyben, míg a párbajtőröző Hormay Adrien St. Maurban lett első. Sőt, a női tőrözők is jól szerepeltek Németországban, mivel hárman is a döntőbe jutottak, és Varga Gabi végül harmadik lett. Ezek után mindannyian abban bízunk, hogy a hazai verseny után is elégedettek leszünk majd, ami nálam legalább egy döntős helyezést jelent, de igazság szerint egy érmet és egy jó helyezést várok. Az előbbit Mohamed Aidától, az utóbbira viszont egyaránt esélye van Knapek Edinának, Varga Katalinnak, Varga Gabriellának vagy Jeszenszky Szilviának” – mondta Szabó Bence szövetségi kapitány.A verseny szombaton 14 órakor a selejtezővel kezdődik, majd vasárnap 9 órától a 64-es tábla asszóival folytatódik, hogy végül a nyolcas döntőkre 14 órától kerüljön sor. A Gundel étteremben tartott sajtótájékoztatóan a női tőr Világkupa mellett szó esett a kadettek és juniorok Trapaniban rendezendő világbajnokságáról is, amelyen szintén érdekelt lesz korosztályos válogatottunk.
Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
15 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
40 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája