Jön a recesszió kora

2003.03.27. 21:41
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerint a tagországoknak fel kell készülniük arra, hogy a következő időszakban a gazdasági recesszió és a sportpolitika bizonytalansága lesz meghatározó a kontinens futballjában. Az elmúlt gazdasági év (2001–2002) mutatói jóval elmaradtak az egy esztendővel korábbiaktól, bár az UEFA ennek ellenére pozitív mérleggel zárt. Az említett időszakban 34 millió euró volt a profit, míg a 2000–2001-es esztendőben 68 millió. A következő három évben egyrészt várhatóan folytatódik ez a nyereségcsökkenés – amelyet a Bajnokok Ligája tv-bevételeinek visszaesésével, valamint a apparátus bérének növekedésével magyaráz az UEFA –, másrészt viszont a 2004-es portugáliai Európa-bajnokság tv-s jogaiból rekordbevétel várható. A kongresszuson az is elhangzott, hogy a korábbi döntés értelmében a 2004–2005-ös szezontól csak a megfelelő licenccel rendelkező klubok vehetnek részt az európai kupaküzdelmekben.Halasztják a selejtezőt

UEFA. Eldőlt, hogy augusztus 20-án rendezik meg Belgrádban az eredetileg április 2-ra kiírt Szerbia-Montenegró–Wales Európa-bajnoki selejtezőt. "Miután a két szövetség vezetői megérkeztek Rómába, gyorsan megegyeztük. Döntésünkben szerepet játszott, hogy a szerb kormány jelezte: a rendkívüli állapot bevezetése miatt nem lenne helyes sporteseményt rendezni a fővárosban” – mondta Mike Lee, az UEFA kommunikációs igazgatója.

Ultimátum Vieiráéknak

ANGLIA. Az Arsenal két francia labdarúgója, Patrick Vieira és Robert Pires vagy beleegyezik fizetése csökkentésébe, vagy nyáron távozhat a klubtól. A londoni egyesület elnök-tulajdonosa, Peter Hill-Wood azzal indokolta a döntést, hogy 380 millió fontba kerül felépíteni a csapat új stadionját, így kénytelenek csökkenteni néhány játékos fizetését. "Nem akarjuk őket elküldeni, de ha nem felel meg nekik az új helyzet, akkor távozniuk kell, hiszen nem tudjuk őket tovább finanszírozni” – mondta Hill-Wood a Daily Expressnek.
Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
29 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
54 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája