Műkorcsolya vb - Visszavonták Fürst Judit akkreditációját

2003.03.27. 22:35
Címkék
Immár magyar érintettje is van a szövetségek  vagyis az ISU (International Skating Union) és az újonnan alakult WSF (World Skating Federation)  csatájának, hiszen a washingtoni vb-re pontozóként felkért Fürst Juditnak a női selejtezők előtt visszavonták az akkreditációját.
Fürst – aki egyébként a hazai műkorcsolya szakág vezetője – ugyanis alapító tagja a héten életre hívott WSF-nek, a Magyar Országos Korcsolyázók Szövetsége pedig nem engedi, hogy egy ,,lázadó” képviselje hazánkat a világversenyen.Na persze, ez csupán egy lényegtelen kis epizód ahhoz képest, amilyen vihart kavart az új szövetség létrejötte. Merthogy a WSF-et számos egykori és mai klasszis is teljes mellszélességgel támogatja. Így például az olimpiai bajnok amerikai Brian Boitano, a kanadaiak négyszeres világbajnoka, Kurt Browning, a kanadai olimpiai aranyérmes páros, Jamie Sale és David Pelletier, vagy éppen a németek kétszeres olimpiai bajnok csillaga, Katarina Witt, hogy csak néhány nevet említsünk. Ebből is látszik, hogy nem csupán egy erőtlen próbálkozásról van szó. Ráadásul az új vezetőség váltig hangoztatja, véget vet az ISU elnök, Ottavio Cinquanta uralma alatt elharapódzott korrupciónak, és az üzleti szempontok helyett ismét a versenyzőket emeli a középpontba.Nagy tervek, szép szavak.Tény azonban, hogy egyelőre az ISU élvezi a NOB bizalmát. Márpedig két korcsolyaszövetséget nem valószínű, hogy elismer.Cinquanta szombatra hirdette meg a sajtótájékoztatóját. Utána talán okosabbak leszünk…
Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
9 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
39 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája