7. csoport - Az angol sajtó bírál

2003.03.30. 20:30
Címkék
"RészmunkaidősökReménytelenek 02. Az angol csapat egy rakás szerencsétlenség  ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg az angol lapok vasárnap, a "háromoroszlánosok Liechtensteinben aratott 20-s győzelmének másnapján.
Mi tagadás, Sven-Göran Eriksson csapata nem hozott ki magából többet, mint amennyit kellett, minimális erőbefektetéssel hozta el a három pontot Vaduzból."Megtettük, amiért elutaztunk, jó munkát végeztünk. Nem kezdtünk valami fergetegesen és a végén ki-kihagyott a figyelmünk, de szereztünk két gól és három pontot, ez a lényeg – mondta Eriksson. – Egyébként Liechtenstein játéka évről évre javul, most is kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk futballistáitól.”Gareth Southgate a törökök elleni szerdai találkozóval kapcsolatos aggodalmairól beszélt. "Keressük a jövő csillagait, de ez veszélyes lehet, ha nincs megfelelő összhang a fiatalok és a tapasztalt játékosok között. Néhány gyerek nem tudja felmérni, milyen fontosak ezek a találkozók. Az is baj, hogy nincs lehetőségünk arra, hogy elmondjuk a véleményünket, mindehol a csendes embereket keresik” –morgolódott a hátvéd.Az angol válogatottat egyébként 1700 szurkoló kísérte el Vaduzba, közülük nyolcszáznak nem volt belépője a mérkőzésre. Marcus Kaufmann, a helyi rendőrség szóvivője elmondta: nem volt súlyos rendbontás, de azért hagytak maguk után nyomokat a britek, akik közül kilenc embert letartóztattak. A szomszédos Svájcban nagyobb balhé volt, a rendőrség összecsapott az angol szurkolósereggel, amelyből öt ember megsérült, 25 pedig rács mögé került.
Legfrissebb hírek

Erste Liga: három játékosával hosszabbított a Corona Brasov

Jégkorong
11 perce

Megjelent A magyar boksz aranykönyve

Ökölvívás
21 perce

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
37 perce

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
38 perce

Történelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
41 perce

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
44 perce

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
45 perce

Socca-vb: a továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
53 perce