Sima, mégis izzadságos

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2003.04.01. 22:24
Címkék
Április 1-jén az embernek óhatatlanul eszébe jut, hogy a nyíregyháziak 1999 óta tartó uralkodása alatt a Vasas rendre űzött egy kis tréfát a bajnokkal. Az első aranyév alapszakaszában ez még csak úgy testesült meg, hogy a teljes mezőnyből egyedüliként az angyalföldiek tudtak játszmát rabolni a szabolcsiaktól. A mostani küzdelemsorozatban pedig odáig fajult a dolog, hogy a Vasas le is győzte a Nyíregyházát.
A meccs elején Dégi ütéseinél úgy tűnt, ismét tréfás kedvükben vannak a piros-kékek (2:4), de előbb Mátrai Veronika, majd Botos nyitássorozata gondoskodott arról, hogy a meglepetés gondolata fel se vetődjön. Hiába vonultatta fel szinte teljes pontszerzési repertoárját Nyári (hátsósoros és centertámadásból, blokkból és nyitásból is szerzett pontot), a Vasas nem tudta megnehezíteni a hazaiak dolgát.
A második menetben már nem adta ilyen olcsón bőrét a látogató, olyannyira, hogy a címvédő 16:15-ös állásnál jutott először előnyhöz. Pontos támadásbefejezések és lelkes mezőnymunka jellemezte Ratimorszky Károly tanítványainak játékát, amellyel ellensúlyozni tudták Kiss Katalin ponterős produkcióját. A végjátékban is ragaszkodtak egymáshoz a felek, Ludvig Zsolt előbb 20:21-nél, majd 22:23-nál is kénytelen volt időt kérni. Utóbbi hatott, hiszen a szettlabdához már tanítványai érkeztek előbb, és ezt Kiss blokkjával értékesítették is. Megjegyzendő, ebben a szettben mindössze egyszer vezetett kétpontos különbséggel a Nyíregyháza – éppen a legjobbkor, 25:23-ra.
A harmadik játszmában sem változott a koreográfia: az elején meglépett a Vasas (2:5). Sorsdöntőnek bizonyult, hogy Mátraiék ezúttal hamarabb ledolgozták hátrányukat, de szinte minden egyes labdamenetben vért kellett izzadniuk a pontért a kiválóan védekező ellenféllel szemben. A végén a hatékony hazai sáncmunka révén egyre nőtt a különbség, de a szettnyerés nélküli vereség ellenére a fővárosiaknak sem volt szégyenkeznivalójuk.

Mestermérleg
Ludvig Zsolt:
– A második szettben hiányoztak stabil blokkjaink, így izgalmasan alakult a végjáték. Egyébként biztosan nyertük a találkozót.
Ratimorszky Károly: – Ez a reális különbség a két csapat között. Küzdöttünk, de megint hibáztunk a döntő pillanatokban. Dégi Barbara és Takács Zsófia hozzáállása és teljesítménye számomra elfogadhatatlan.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
7 perce

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
12 perce

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
17 perce

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
31 perce

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
48 perce

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
52 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
1 órája

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
2 órája