Súlyemelés - Wróbel is itt lesz

Sz. G.Sz. G.
2003.04.02. 20:38
Címkék
Noha még több mint öt hetet várni kell, már most tudni, hogy minőségi mezőny tiszteli meg a BorsodChem Magyar Nagydíjat, amely a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) versenynaptárában szereplő Világkupa-verseny. A viadalnak május 10-én ad otthont Kazincbarcika, és ahogy Dolovai Tamás, a magyar szövetség elnöke hangsúlyozta, jóval könnyebb volt verbuválni az idén, mint az előző esztendőben."Tavaly három körben kellett meghívnunk a résztvevőket, mert az első két nekifutásra még nem sikerült a tervezett színvonalat jelentő versenyzőlistát összeállítanunk. Ezzel szemben az idén egyszeri nekibuzdulás is elegendő volt, hogy a korábbi viadalhoz képest nagyobb mezőny gyűljön öszsze, és a nívóból sem engedtünk. Három földrész tizenkilenc országából várunk emelőket, köztük több sztár is elfogadta meghívásunkat.”Dolovai Tamás kedvcsinálóként négy nevet említett. A nőknél a lengyel Agata Wróbel (+75 kiló, világbajnok, olimpiai ezüstérmes), a kínai Szong Csi-csüan (58 kiló, világbajnok), a férfiaknál a görög Leonidasz Szabanisz (62 kiló, világbajnok, olimpiai ezüstérmes) és a tunéziai Sbai (69 kiló, világbajnoki bronzérmes) is ott lesz a kazincbarcikai sportcsarnokban. Csak emlékeztetőül: Szong tavaly a barcikai viadalon állított fel világcsúcsot szakításban, Sbai pedig Szalay György tanítványa, és a varsói világbajnokságon robbant be az élvonalba. Az áprilisi Eb-t kihagyó legjobb magyar versenyzők közül néhány biztosan elindul a BorsodChem-kupán, mégiscsak hazai szuperversenyről van szó.Változott a versenykiírás, ugyanis ezúttal nem előre megállapított kategóriákban hirdették meg a Magyar Nagydíjat (ez túlságosan megkötötte a szervezők kezét), hanem az úgynevezett Sinclair-pontok szerint alakul ki az abszolút végeredmény. Az 1–6. helyezett részesül pénzdíjban, amelyet euróban fizetnek ki, és az sem mellékes, hogy az idén többet is lehet zsebre tenni.
Legfrissebb hírek

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
19 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
38 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
46 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
2 órája