Négy magyar a döntőben

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2003.04.12. 21:58
Címkék
Magyar sikerekért izgulhatunk a hét végén a piliscsévi 125-ös Európa-bajnoki futamokon. Az Eb tavaly májusi nyitó futamához viszonyítva ugyanis – amit szintén Piliscséven rendeztek meg – az idei szezonkezdet egyelőre jobban alakul a mieink számára. Tavaly a hat magyar részvevő közül csak hárman kvalifikálták magukat a negyvenes döntőbe, most szombaton azonban négyen jutottak a fináléba.Sáska Ferenc és Hényel Ágoston sajnos kiesett, de Lécz Gergely, Czuni László, Bórka János és Déczi Balázs a rajtrácsba állhat. Közülük Bórka volt a legjobb, aki folyamatosan az élbollyal motorozott. A csoportjában az első szabadedzésen a hetedik, a második szabadedzésen a negyedik volt, még a mindent eldöntő időmérőn az ötödik legjobb eredmény volt az övé. "Nagyon jól működött a KTM-em, mindent összevetve elégedett vagyok az edzéseimmel. Ha jól rajtolok, akkor bármi megtörténhet” – mondta Bórka, akivel ellentétben Déczi és Czuni műszaki gondokkal küszködött. Előbbi Kawasakijának kilyukadt a hűtője és megragadt a motorja, nem csoda, hogy alig volt képes felkapaszkodni az emelkedőkön. Czuni Kawasakijának a futóművével volt gond, emiatt tavalyi edzésidejénél 2.3 másodperccel volt lassúbb.
Legfrissebb hírek

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
50 perce

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
8 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
9 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
9 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
9 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
10 órája