Veszélybe került a jövő

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2003.04.15. 21:36
Címkék
Kétesztendőnyi kihagyás után ismét a legjobb négy között zárta a bajnokságot a férfiak mezőnyében a Nyíregyházi VRC, a csapat tagjai és a vezetők mégis keserű szájízzel zárták az idényt.
Ennek oka akár az is lehetne, hogy a Dunaferr ellen megvívott bronzcsatában a három mérkőzésen egyetlen játszmára sem futotta Szalaiék erejéből, ám ettől és az együttest sújtó példátlan sérüléshullámtól is lényegesen szomorúbb, hogy a csapatot működtető gazdasági társaság jövője veszélybe került. Az NYVRC-nek jelen pillanatban nincs főszponzora, az önkormányzati sportpénzek elosztásakor pedig a szabolcsi megyeszékhely csapatainak sorában az utolsó helyre került: a testület fél évre mindössze hárommillió forintot szavazott meg a férfi röplabdázóknak. Ezek után érthető, ha a jelentős tartozásokkal terhelt kft. ügyvezetője, Balogh István nem nagyon látja a kiutat, bár a napokban egy-két olyan tárgyalás elé néz a sportvezető, amely javíthat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb élvonalbeli múlttal büszkélkedő csapatának helyzetén. Balogh nem szeretne jóslatokba bocsátkozni, de még ebben a hónapban eldőlhet, hogy lesz-e folytatás.Bizonytalan helyzetben vannak a játékosok és maga Botos Ferenc edző is, akinek pedig kész szakmai programja van a levezető időszakra, amelyet június 15-ig tervez. Csakhogy… "Több játékosom jelezte, hogy nem tudja fenntartani albérletét, és megmondom őszintén, magam is hasonló gondokkal küszködöm – mondta Botos Ferenc. – Ezek után nem tudom, van-e értelme, egyáltalán lesz-e lehetőségünk tréningezni a holt idényben. Várjuk a híreket, és a magam részéről kijelenthetem, kész vagyok a jövőben is dolgozni a nyíregyházi férfiröplabdázásért.”A vészharangok tehát már konganak, kérdés, meghallja-e azokat valaki. Mert az aligha vetne jó fény a sportágra, ha a férfiszakág amúgy is hatcsapatos élvonalának létszáma tovább apadna azáltal, hogy 1998 bajnoka eltűnne a süllyesztőben…
Legfrissebb hírek

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
3 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
8 perce

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
21 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
30 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
40 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
51 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája