Atlétika - Kővágó a Honvédban

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2003.04.16. 20:52
Címkék
Manapság egyre nehezebb helyzetben vannak az egyesületek, így a legjobbak számára is gondot jelent, hogy olyan klubot találjanak, amely garantálni tudja a megfelelő felkészülésüket. Junior-világbajnok és utánpótlás Európa-bajnok diszkoszvetőnk, Kővágó Zoltán két évvel ezelőtt Debrecenbe igazolt, az idén azonban ismét klubot váltott, a Honvéd atlétája lett.
– Kényszerű döntést hoztam – vallotta be Kővágó. – A Debreceni Atlétikai Club nehéz anyagi helyzetbe került, nekem pedig december harmincegyedikén lejárt a szerződésem. Havi harmincezer forintos támogatást tudtak ajánlani, ami bizony nagyon kevés. Ám szerencsém volt, a Honvéd egykori diszkoszvetője, Kivágó Iván, a Promtechnik Kft. tulajdonosa felajánlotta segítségét. Az volt a feltétele, hogy a Honvéd versenyzője legyek.– A történtekben nyilván szerepet játszott az is, hogy tavaly az Európa-bajnokságon hetedik lett, s hogy az egykori atléta lát önben fantáziát.– Inkább úgy fogalmaznék, hogy kettőnkben, bennem és Fejér Gézában bízik. Az átigazolásom óta ugyanis ismét Géza bácsi az edzőm.– Hogy megy a munka?– Nagyon jól. Most Tatán edzőtáborozunk, jövő héten Pesten leszünk, aztán ismét Tatára jövünk. Nemsokára kezdődik a versenyszezon, először Dohában vagy Turnovban lépek pályára. Ez attól függ, hogy az iraki háború miatt elmarad-e a katari Grand Prix-viadal.– Változott az edzéseken elvégzendő munka?– Géza bácsinak sajátos stílusa van. Többet súlyzózom. Ezt azért tehetem meg, mert két-három kemény év már mögöttem van, és a korom miatt is eljött az ideje.– Nyári tervei?– Minden olyan nemzetközi versenyen elindulok, amelyen tudok. A fő célom a vébén való jó szereplés.– Mit vár a párizsi eseménytől?– Ha megismételném a Münchenben elért hetedik helyezésemet, elégedett lennék.
Legfrissebb hírek

Nincs döntés Bostonban, jön a kétszer 15 perc hosszabbítás

Foci vb 2026
38 perce

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
58 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
1 órája

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
1 órája

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik