Laziósok: irány Valencia!

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.04.17. 22:05
Címkék
Rómában találkozott egymással Manuel Llorente, a Valencia megbízottja és Luca Beraldi, a Lazio igazgatója, hogy megtárgyalják: az olasz klub miként törleszti azt a 22 millió eurót, amellyel Gaizka Mendieta vételárából tartozik a Turia-partiaknak.
A Valencia a legszívesebben természetesen pénzt látna, ám az olaszok mostanság nem dúskálnak a javakban, ezért több neves játékos aktája került a tárgyalóasztalra. A csatárgondokkal küszködő spanyolok elsősorban Claudio Lópezt és Darko Kovacsevicset szeretnék a Mestallába vinni, de amíg az argentin – akinek a kivásárlási árát jelen helyzetben nevetségesnek tűnő ötmillió euróban szabták meg – szívesen visszatérne korábbi sikereinek helyszínére (állítólag még fizetésének egy részéről is hajlandó lenne lemondani), addig a szerb támadó inkább jelenlegi csapatában, a játékjogának felét eleve birtokló Real Sociedadban maradna. Talán éppen ezért a Valencia szeretné megkapni Dejan Sztankovicsot, és esetleg Mendietát is (a középpályást a Barcelona végleg megvehetné az idény végén, ám pillanatnyilag úgy tűnik, ebből semmi sem lesz), bár valószínűbb, hogy csak egyikük igazol az anyagilag szintén instabil lábakon álló spanyol bajnokhoz.Eldőlt, hogy Javier Saviola nem lép pályára a Real Madrid–Barcelona csúcsrangadón, ugyanis miután a labdarúgó-szövetség versenybizottsága elutasította a katalán klub óvását (amelyet az argentinnak a Deportivo elleni mérkőzésen kapott piros lapja miatt nyújtott be), a vezetők úgy döntöttek, "az egyesület érdekében” nem fordulnak az utolsó lehetőséget kínáló fellebviteli bizottsághoz. Azt ugyan furcsállották, hogy a versenybizottság mindössze húsz perc alatt határozott Saviola elmeszeléséről…Ugyanakkor könnyen megeshet, hogy a Real Madrid is kénytelen lesz nélkülözni egyik legjobb játékosát, igaz, más okból. Történt, hogy a csütörtöki edzésen Makelele a kelleténél nagyobb lendülettel próbálta szerelni Raúlt, aki a belépő után lesántikált a pályáról. Az első orvosi diagnózisok szerint kificamodott a csatár bal bokája, és az elkövetkező 24–48 órában dől el, hogy pályára léphet-e a szombat este a Ber- nabéuban. Az említett edzésről egyébként hiányzott a szintén a bal bokáját kificamító Minambres, valamint a torokgyulladással küszküdő McManaman.
Legfrissebb hírek

Bodor Boldizsár az Újpest győzelme után: Bárki is jön, én szívesen segítem a munkáját

Labdarúgó NB I
22 perce

Osztrák hokiliga: Cheek mesterhármasával győzött a Volán

Jégkorong
32 perce

Női kosárlabda NB I: a DVTK 27 ponttal győzött a Vasas Akadémia otthonában

Kosárlabda
51 perce

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
54 perce

Vívás: taroltak a fővárosi klubok az országos bajnokság csapatversenyén

Egyéb egyéni
56 perce

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
57 perce

Felejthető meccsen ikszelt Mainzban a St. Pauli

Német labdarúgás
1 órája

Női röplabda Extraliga: a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik