Anglia - Roeder kórházban

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2003.04.22. 23:32
Címkék
Mellkasi fájdalmai miatt kórházba szállították Glenn Roedert, a West Ham United menedzserét, aki csapata hétfői mérkőzését követően összeesett. Gérard Houllier, a Liverpool mestere 2001 októberében szintén rosszul lett egy mérkőzésen, rajta életmentő szívműtétet kellett végrehajtani. Az angol média szerint Roedernek is szívproblémái vannak, de ezt a West Ham cáfolta.
"A sajtóban terjesztett rémhírekkel ellentétben Glenn betegségének szerencsére semmi köze sincs a szívéhez. A Roeder család köszöni az aggódók jókívánságait” – adta ki hivatalos közleményét a klub. Ennek ellenére nem voltak alaptalanok a brit sajtó hírei, hiszen Houllier többször is nyilatkozta, hogy érdemes az élvonalbeli edzőknek jól fizető életbiztosítást kötniük. "Pengeélen táncolunk, mindenünket hajlandóak vagyunk kockáztatni a labdarúgásért, mert ez az életünk. Glenn roppant értékes embere az angol focinak, remélem, hamar felépül” –nyilatkozta a Pool francia edzője.Roedernek az egész idény során sok gonddal kellett szembenéznie, csapata az idény nagy részében kiesőhelyen állt, és még lapzártánkkor is három ponttal elmaradt a 17., még bentmaradást jelentő helyen álló Leeds Unitedtől (az Elland Road-iak kedd este fogadták a Fulhamet). Roedert a szurkolók kifütyülték a szombati, Bolton ellen elvesztett meccs után, és átkot szórtak a mesterre hétfőn a Middlesbrough elleni találkozón is, pedig azt 1–0-ra megnyerte a West Ham. A Boro elleni találkozót követő sajtótájékoztatón még semmi sem látszott Roederen, aki helyi idő szerint este fél kilenckor lett rosszul. A kórházban folyamatosan vizsgálják a szakembert, aki nincs életveszélyben, de próbálják kideríteni, mi okozza a fájdalmát.
Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
6 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
7 perce

Szoboszlai gólpasszt adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
13 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
21 perce

NB III: már csak egyetlen veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
26 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
36 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
54 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
1 órája