Hibátlan magyar mérleg a berlini Vk selejtezőjében

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2003.04.25. 21:45
Címkék
Aki eddig nem hitte volna, hogy szinte nehezebb feladat bejutni egy-egy öttusa-világverseny döntőjébe, mint ott előkelő helyen végezni, az pénteken újabb bizonyítékát kaphatta a fenti állításnak.
A férfi Világkupa-sorozat második állomásán Berlinben a rajthoz álló 80 induló közül olyan klasszisok búcsúztak a selejtezőben, mint a már athéni olimpiai kvótával rendelkező világ- és Európa-bajnok litván Andrejus Zadnieprovskis, honfitársa, a 2001-es Eb-ezüstérmes Ed-vinas Krungolcas, a tavalyi világbajnok cseh Michal Sedlecky vagy a vb-bronzérmes német Eric Walther. A legfontosabb ezután: mind a négy magyar – Balogh Gábor, Kállai Ákos, Fülep Sándor és Horváth Viktor – elfoglalta helyét a vasárnapi 32-es fináléban.Az idei első versenyén szereplő, februárban térdműtéten átesett kétszeres egyéni világbajnok, Balogh Gábor remekül lőtt (188 kör), Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány megfogalmazása szerint vívása még rapszodikus volt, de figyelembe véve, hogy hosszú kényszerpihenő után tért viszsza, jónak mondható a páston elért 832 pont. Bár a műtét miatt még a futása sem a régi, nem is akarták erőltetni a lábát, továbbjutása nem forgott veszélyben. A Baloghgal azonos csoportba osztott, 2001-es vb-ezüstérmes Horváth Viktor rendkívül gyengén vívott, tizennégy győzelem mellé huszonöt vereséget szedett öszsze, s az így szerzett csupán 688 pont nagyon megnehezítette a helyzetét. A huszonötödik helyről vágott a záró számnak, de nagy futással sikerült helyet szereznie a fináléba kerülők között.A másik csoportban Fülep és Kállai két remek technikai számot produkált, Fülep 188 kört lőtt, majd 832 pontot vívott, míg Kállai 182 körös lövészetét 976 pontos vívás követte. Mindketten az élmezőnyben vágtak a futásnak, és ott is maradtak.A vasárnapi döntőben tehát mind a négy magyar megkezdheti az olimpiai kvalifikáció miatt rendkívül fontos Világkupa-pontok gyűjtését.
Legfrissebb hírek

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
11 perce

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
28 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
33 perce

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
58 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
1 órája

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik