Mr. Csukló: 50!

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2003.04.27. 21:05
Címkék
A hír hallatán az ember csak mosolyog: tényleg már 50 lenne?Ugyan már, ez kizárt& Hiszen szinte még mindig úgy néz ki, mint sikereinek csúcsán, amikor Jónyerrel Calcuttában párosban világbajnok lett, meg amikor a Berczik Zoltán irányította csapat oly hosszú kínai hegemóniát megtörve Phenjanban vb-aranyérmet szerzett. Hogy mikor is&?
Tényleg: az előbbi 1975-ben volt, az utóbbi pedig 1979-ben, vagyis az újabbnak számító cím is már 24 éves. De hát ő még az 1988-as szöuli olimpián is elődöntőt játszott, sőt 1994-ben részese volt a magyar férfiválogatott utóbbi másfél évtizedben elért legjobb eredményének, a birminghami Európa-bajnokságon megszerzett ötödik helynek. Igaz, már ennek is 9 éve…Akkor lehet, hogy mégis igaz?Úgy tűnik, igen. A zseniket – mert ő kérem az, ebben a sportág honi és nemzetközi szakemberei is egyetértenek – sem kerüli el az idő múlása, bár esetében ez csupán tény és korántsem állapot: még mindig fiatalos, a mai napig ott van az asztalnál (jelenleg az NB I-es Békési TE csapatát erősíti), igazolván azokat a 20-30 évvel ezelőtt tett nyilatkozatokat, melyek arról szóltak, hogy a játékával megelőzte a korát, akkoriban már a jövő (ami persze azóta már a jelen lett…) pingpongját mutatta be a zöld asztalnál. "Mr. Csukló” – mondták róla, és ez a csukló még most, vasárnap, egy nappal a fél évszázados születésnapja előtt is villant, a békésiek Szombathelyen vendégeskedtek. Mert ő még mindig imádja, amit csinál, számára az ünnep csak úgy lehet teljes, ha játszik.És az 50 éves Klampár Tibor még mindig játszik.Boldog születésnapot, "Klampi”!
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
25 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
28 perce

Kerkez labdaszerzése után vezet a Liverpool az Ipswich Town ellen

Angol labdarúgás
32 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
34 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
39 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
56 perce

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
1 órája