Skócia: Újabb Celtic-bravúr

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.04.27. 20:48
Címkék
A profivilágban megszokott módon a Celtic nem ünnepelte túl a Boavista elleni csütörtöki sikert, illetve az UEFA-kupa döntőjébe jutást, nem hivatkozott fáradtságra, hanem lendületet vett, és nyílttá tette a bajnokságot.
A gárda a csúcsrangadón, a Rangers elleni Old Firmön 2–1-es csapást mért ellenségére, és a vesztett pontok tekintetében két pontra megközelítette az éllovast.Az Ibrox Parkban megrendezett összecsapás az első félidőben dőlt el, midőn Thompson büntetőből (a gól előtt Lorenzo Amoruso rántotta le Hartsont), Hartson pedig Agathe passzából köszönt be Klosnak. A második félidőt végigtámadta a Rangers, Ronald de Boer fejjel az 57. percben szépített is, csakhogy a hátralévő harminchárom percben már egyszer sem nyílt ki a zöld-fehérek hátsó alakzata. "Azt hiszem, megérdemeltük a győzelmet. A játékosaim nagyon várták a csatát, fel voltak dobódva, és egyikük sem gondolt a pihenésre” – mondta a lefújás után Martin O'Neill, a Celtic trénere.A Rangers 2001. november 25-e óta nem kapott ki bajnokin az Ibrox Parkban (akkor is a Celtic győzött az arénában, akkor ugyancsak 2–1-re), ráadásul az idei bajnokságban a korábbai 16 hazai meccsét kivétel nélkül megnyerte.
Legfrissebb hírek

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
12 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
14 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
15 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
25 perce

A szünet után nyílni kezdett az olló Ferizajban

Kézilabda
30 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
43 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
53 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
57 perce