Jól nyitottak a törökök

Sz. G.Sz. G.
2003.04.28. 22:12
Címkék
A magyar válogatott veretlenül nyerte tavaly a brnói nemzetközi tornát, ám az előzmények miatt senki sem gondolhatott diadalmenetre ebben az esztendőben. Nem is csodálkoztunk, hogy a Kántor Sándort és Mészáros Dömötört nélkülöző együttes már a viadal nyitányán kénytelen volt szembenézni a vereséggel.
Az ellenfél a török válogatott volt, és Demeter György szakvezető három újoncot avatott a találkozón: Mózer Zoltán a kezdőcsapatban kapott helyet, míg ifjabb Nagy Péter és Csala Bernát csereként mutatkozhatott be. Sajnos, a rivális agresszív nyitásaival szemben nem sokat tudtak tenni a mieink, a játék ezen alapelemének köszönhetően az alig-alig hibázó törökök gond nélkül nyerték az első és harmadik felvonást. Egyedül a második játszmában bízhattak a sikerben Veresék, ám szettlabdához sehogy sem jutottak, míg az ellenfél végül harmadikra használta ki az alkalmat. Noha 23:23-nál a játékvezetők nem büntették a törökök hálóérintését, nem ebben az ítéletben keresendők a gyengébb teljesítmény okai. Kedden két meccs is vár a magyar gárdára: kora délután az azeriek, este pedig az osztrákok ellen játszanak Kochék.Mestermérleg
Demeter György:
Demeter György:
– Átestünk a tűzkeresztségen, minden játékosunk szerepet kapott. Bízom a jobb folytatásban, és abban, hogy az újoncok egyre bátrabban röplabdáznak majd.
Legfrissebb hírek

NB I: Vasas FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
6 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
8 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
20 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
28 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
41 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
43 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
43 perce