Az IAAF felmentette Carl Lewist és társait

2003.05.01. 21:59
Címkék
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) bejelentette, hogy felmenti a doppingolás vádja alól az 1988-ban pozitív tesztet produkáló nyolc amerikai versenyzőt, közte Carl Lewist is, akinek szervezetében csak rendkívül alacsony mértékben mutattak ki efedrint. "Az amerikai szövetség részletesen beszámolt vizsgálatainak eredményéről, miután megállapítottuk, hogy az atléták olimpiai részvétele szabályainkkal tökéletesen összhangban volt. Ezért egyikük sem tekinthető vétkesnek” – mondta az IAAF egyik tisztségviselője az MTI jelentése szerint.A kilencszeres ötkarikás bajnok Lewist is érintő botrányt Wade Exum, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) egykori doppingügyekben illetékes főellenőre robbantotta ki, kijelentve: korábban több amerikai világklasszis szervezetében mutattak ki tiltott szereket, mégsem büntették meg őket. Szerinte Lewis háromszor is lebukott a szöuli játékok előtt, ekkor a bizottság először kizárta a válogatottból, majd a fellebbezés után mégis engedélyt adott neki az indulásra.Az amerikaiak üdvözölték az IAAF határozatát. "Ez a döntés visszaigazolja az állásfoglalásunkat. Wade Exum több versenyző jó hírnevének is ártott akciójával” – közölte Darryl Seibel, az USOC szóvivője. Lewis Szöulban távolugrásban, majd – miután kanadai riválisát, Ben Johnsont doppingolás miatt kizárták – 100 méteren is aranyérmes lett.
Legfrissebb hírek

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
4 perce

Nyíregyháza: „Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne”

Labdarúgó NB I
34 perce

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
51 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
8 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
8 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
8 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
8 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
8 órája