Nem lehetnek kapusgondok

2003.05.01. 20:03
Címkék
Túlzás lenne azt állítani, hogy sziporkázott a német válogatott Szerbia-Montenegró legjobbjai ellen, de legalább megszerezte az első győzelmét a 2003-as esztendőben.
A legutóbb tavaly októberben nyerő Nationalelf (Feröer, 2–1) a Sebastian Kehl, Dragoszlav Jevrics kettős "együttműködésének” köszönhette a sikert: a Borussia Dortmund középpályása 30 méterről lőtt kapura, labdáját pedig a szerbek kapusa "bevédte”. Ettől eltekintve inkább a vendégek voltak fölényben a brémai mérkőzésen, de nem bírtak a második válogatottbeli fellépésén ihletett formában védő Frank Rosttal."Szerencsés körülmények között született a gól, de a szerencsét ki is lehet kényszeríteni – nyilatkozta a lefújás után Rudi Völler, a német válogatott csapatfőnöke. – Mi ezt megtettük, ezért megérdemeltük a győzelmet. A második félidő elején két szerb helyzetnél szerencsénk volt, no meg volt egy Frank Rostunk, aki nagyon jól végezte a munkáját. Csodálatosan védett, megmutatta, hogy első osztályú kapus. De Oliver Kahn személyében a miénk a világ legjobb kapusa, mögötte pedig több olyan hálóőr is van, aki sok országban a legjobb lenne. Elég csak Lehmannra vagy Rostra gondolni.”Rost a múltban többször is jelezte, nem örül túlságosan a sokadik hegedűs szerepkörének (Kahn mellett Lehmann és olykor Butt is megelőzte őt a hierarchiában), és most a teljesítményével is alátámasztotta igényeit. Csakhogy most elmaradt a nagyobb kirohanás, a brémai kapus meglehetősen visszafogottan nyilatkozott: "Nem a rangsorok a legfontosabbak a számomra. Ha meghívnak a válogatottba, mindig nagyon szívesen jövök. S ha még játszhatok is, akkor határtalanul boldog vagyok.”Németország–Szerbia-Montenegró 1–0 (0–0)
Bréma, 26 000 néző
V: De Bleeckere (belga). G: Kehl (60.)
NÉMETORSZÁG: Rost – Friedrich (Hinkel, 66.), Baumann, Wörns, Hartmann – Freier (Asamoah, 72.), Ramelow, Frings, Kehl – Kuranyi (Lauth, 76.), Bobic (Klose, 46.)
SZERBIA-MONTENEGRÓ: Jevrics – Vidics, Krsztajics, Sztefanovics, Malbasa (Markoszki, 80.) – Mirkovics (Lazetics, 46.), Trobok (Iliev, 84.), N. Kovacsevics (Brnovics, 76.) – Vukics (Boskovics, 72.) – Milosevics, Jesztrovics (Mijatovics, 61.)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
5 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
5 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
5 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
6 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
6 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
6 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája