Úszás: A budapesti Eb-k a fókuszban

S.E. S.E.S.E. S.E.
2003.05.01. 22:01
Címkék
Kiss László erős csapatot álmodott, az úszók szövetségi kapitánya a fejébe vette, a 2005-ös budapesti ifjúsági Európa-bajnokságon és az egy évvel később, szintén a magyar fővárosban esedékes felnőtt vizes kontinensbajnokságon minőségi csapata lesz Magyarországnak.
Minőségi és létszámában is jelentős. Mivel az ifiknél és a felnőtteknél is számonként két-két magyar indulóval tervez, negyven-ötven fős Eb-keretet akar összeállítani. Jelentjük, az építkezés megkezdődött, ennek jele például, hogy Balatonfűzfőn tizenhét kerettag edzőtáborozik, a péntektől vasárnapig tartó bécsi nemzetközi versenyen pedig 23 (!) válogatott lép rajtkőre. "A budapesti ifjúsági és a felnőtt Európa-bajnokság kivételes lehetőséget rejt magában, ezzel pedig élni kell. És élni is akarunk, éppen ezért már most azon dolgozunk, hogy az Európa-bajnokságokon komoly, eredményes csapata legyen Magyarországnak, olyan, amely a kontinensbajnokságok után is meghatározó szerepet játszhat Európa úszósportjában. Nap mint nap érzékelem, az edzők és a versenyzők átérzik a lehetőséget, és szerencsére a programokra az úszószövetség, a sportminisztérium és a MOB jóvoltából az anyagi fedezet is rendelkezésre áll. Már csak dolgozni kell…” – összegzett Kiss László.
Az utazó csapat (Bécs, május 2–4.)
Férfiak: Gyurta Dániel, Molnár Ákos, Verrasztó Dávid, Rudolf Roland, Kiss Gergô, Nagy Péter, Fekete László, Takács Krisztián, Madarassy Ádám, Bordás Gábor, Horváth Zoltán. Nôk: Balogh Vanessa, Tégely Viktória, Nagy Réka, Urbán Kata, Papp Renáta, Jakabos Zsuzsanna, Boulsevicz Bea, Hosszú Katinka, Mutina Ágnes, Hajnal Erika, Maxim Dóra, Kopcsa Kamilla
Az utazó csapat (Bécs, május 2–4.)
Férfiak: Gyurta Dániel, Molnár Ákos, Verrasztó Dávid, Rudolf Roland, Kiss Gergô, Nagy Péter, Fekete László, Takács Krisztián, Madarassy Ádám, Bordás Gábor, Horváth Zoltán. Nôk: Balogh Vanessa, Tégely Viktória, Nagy Réka, Urbán Kata, Papp Renáta, Jakabos Zsuzsanna, Boulsevicz Bea, Hosszú Katinka, Mutina Ágnes, Hajnal Erika, Maxim Dóra, Kopcsa Kamilla
Legfrissebb hírek

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
2 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
5 perce

Őrült meccsen mentett pontot, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
5 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
10 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
24 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
25 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
48 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
57 perce