Hollandia - Bruggink lőgyakorlata

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.05.04. 22:25
Címkék
Kétgyőzelemnyi távolságra megközelítette a címvédő Ajax a listavezető PSV-t, mégsem valószínű, hogy kicsúszik a listavezető zsebéből a már biztosnak tűnő aranyérem.
A hátralévő fordulókban az eindhoveni gárdának az Excelsior (otthon), a Feyenoord (idegenben), az Utrecht (o) és a Groningen (i) ellen kell begyűjtenie az elsőséghez szükséges legfeljebb hét pontot. A papírforma három esetben is biztos PSV-diadalt ígér, így még az is beleférhet, hogy a csapat kikap Rotterdamban, a Feyenoord otthonában.A pici izgalom annak köszönhető, hogy a PSV hazai pályán – kétgólos hátrányból! – mindössze döntetlenre volt képes az AZ Alkmaar ellen. A látogatók De Cler húszméteres lövésével és el-Hattabi potyaízű találatával megnyugtatónak tűnő előnyre tettek szert a félidőig, és akár meg is őrizhették volna a lefújásig, ha a védőik picit fegyelmezettebbek. Csakhogy a bekkek nem bírtak magukkal, Lamey piros lapot kapott, társai pedig egymás után "hozták össze” a szabadrúgásokat veszélyesnél veszélyesebb helyekről. A pontrúgásokból az idény végén távozó Arnold Bruggink kettős is bevarrt, és máris 2–2 lett a vége.Holland Casino Eredivisie

30. forduló:

30. forduló:
Excelsior–De Graafschap 3–4 (Butahar 45., Pinas 47., Holman 58., ill. Bakens 8., Schulp 16., Hertog 20., Smit 90.), Ajax–RKC Waalwijk 6–1 (Sneijder 17., Van der Vaart 19., 45., 82., Pasanen 53., Trabelszi 76., ill. J. Janssen 88.), Zwolle–Roda JC 3–1 (Roelofsen 10., Promes 15., Karlsen 90., ill. Vicelich 71.), PSV–AZ 2–2 (Bruggink 69., 80., ill. De Cler 25., el-Hattabi 44.), Willem II–Heerenveen 1–5 (Szektiui 65., ill. J. de Jong 12., 17., Selakovic 31., 62., Nurmela 57.), Vitesse–NAC Breda 3–1 (Amoah 19., 56., B. Peeters 69., ill. Engelaar 48.), Utrecht–Feyenoord 1–2 (Gluscsevics 12., ill. Van Persie 2., Buffel 71.), Groningen–NEC 0–0, RBC Roosendaal–Twente 1–0 (De Graaf 70.)

Az élcsoport: 1. PSV 77 pont, 2. Ajax 71, 3. Feyenoord 70, 4. RKC Waalwijk 46, 5. NEC 44, 6. Utrecht 43
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
5 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
11 perce

Maiga fejesével szerzett vezetést vezetést az FTC a Vasas otthonában

Labdarúgó NB I
19 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
21 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
27 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
38 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
44 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
56 perce