Argentína - Újra a Boca Juniors vezet

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.05.12. 21:05
Címkék
Tévez szerezte a Boca második gólját
Tévez szerezte a Boca második gólját
Tévez szerezte a Boca második gólját
Tévez szerezte a Boca második gólját
Tévez szerezte a Boca második gólját
Tévez szerezte a Boca második gólját
A tizenegyesek fordulójában (a tíz mérkőzésen 11 büntetőt ítéltek a bírók) feltámadt a Boca Juniors, és a hetedik játéknapot követően ismét a tabella élére állt. A Boca a közelmúltban a bajnokságban és a Libertadores-kupában is vergődött, a csapatban uralkodó hangulat sem volt túl jó, a Colón elleni siker azonban mindent megváltoztatott. Igaz, Carlos Bianchi együttesének előrelépéséhez az is kellett, hogy a River Plate váratlanul remizett az Uniónnal, és négyfordulós "királykodás” után lecsúszott az élről.
A Véleztől elszenvedett sima vereséget követően Bianchi átalakította a Bocát, elfelejtette a 3-4-3-mas felállást, és visszatért az általa kedvelt 4-3-1-2-höz. Bianchi ezen döntése senkinek sem jelentett meglepetést, nem úgy két sztár kihagyása.


Clausura (Zárás)

12. forduló: Gimnasia La Plata–Racing Club 0–0, Lanús–Newell’s Old Boys 4–2 (Mannara 2., Moreno 21. – 11-esbôl, García 27., Benítez 90., ill. Domizi 14. Silvani 43. – 11-esbôl), San Lorenzo–Vélez Sársfield 0–2 (Valdemarín 46., Nanni 87. – 11-esbôl), Rosario Central–Arsenal 0–0, Independiente–Talleres 2–1 (Insua 30. – 11-esbôl, Pusineri 70., ill. Real 32.), Banfield–Chacarita Juniors 2–1 (Moreno y Fabianesi 18. – 11-esbôl, Colautti 61., ill. Pena 90.), Nueva Chicago–Huracán 4–2 (Ceballos 5., Carreno 16., 42., Amaya 44., ill. Alonso 84., Hirsig 92.), Olimpo–Estudiantes La Plata 2–2 (Laspada 13. – 11-esbôl, 66. – 11-esbôl, ill. Farías 8., 82. – 11-esbôl), Unión–River Plate 1–1 (Capría 32., ill. González 16.), Boca Juniors–Colón 2–0 (Barros Schelotto 11. – 11-esbôl, Tévez 64.)
Az élcsoport: 1. Boca Juniors 28 pont (20–8), 2. Vélez Sársfield 28 (19–7), 3. River Plate 27, 4. Rosario Central 22, 5. Racing Club 18 (16–13), 6. Nueva Chicago 18 (21–19)
A középpályás Cagna és a csatár Delgado közelmúltbeli játékával elégedetlen volt a tréner, de a páros hiánya egy pillanatig sem látszott a csapat produkcióján, hiszen Donnet tökéletesen irányított, a Tévez, Barros Schelotto csatárduó pedig félelmetes volt. A két gólt is ők jegyezték: Barros Schelotto az általa kiharcolt tizenegyesből lőtt a kapuba, míg Tévez a középpályáról indulva, óriási cselsorozat végén alakította 2–0-ra az eredményt.
A Riverből eltiltás miatt két nagyágyú, D’Alessandro és Claudio Husaín hiányzott, de az első húsz percben nélkülük is fölényben voltak a piros-fehérek. Az Unión azonban nem véletlenül győzte le az idén a Racing Clubot, a Boca Juniorst és a San Lorenzót is, hiszen hátrányban sem tört meg. Főleg az Unión legjobbja, Ruben Capría volt életveszélyes, aki szabadrúgásból ki is egyenlített. A második félidőben ugyan erősített a River, bejött a Libertadores-kupára tartogatott Cavenaghi és Coudet is, ám a két csillag sem tudott mit kezdeni az Uniónnal.
A Véleznek ellenben nem okozott gondot a San Lorenzo. A rangadónak indult találkozón a vendégek diktálták a tempót, és ugyanolyan simán győzték le a "szenteket”, mint a Rivert, az Independientét és a Bocát. Elsősorban a Valdemarín, Nanni csatárpáros remekelt, utóbbi a góljának köszönhetően a mesterlövészek versenyében az élre állt.
Legfrissebb hírek

Az Újpestről távozott támadó Marosvásárhelyen folytatja

Minden más foci
7 perce

Ennyi volt a kölcsön, visszatért Nyíregyházára a fiatal csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

Fennakadt a doppingvizsgálaton a New York Marathon 2021-es győztese

Atlétika
25 perce

Síugró vk: Kaszaj Noriaki ötvenhárom évesen indul Szapporóban

Téli sportok
43 perce

Kovács Bendegúz Hollandiából: Tizennégy évet éltem Magyarországon, a magyar válogatottban játszani természetes számomra

Légiósok
1 órája

A Premier League-ből kaphat vetélytársat a Lazio Tóth Alex ügyében – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
1 órája

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik