Van remény a felépülésre

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2003.05.12. 21:25
Címkék
Amint arról már beszámoltunk, a pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott múlt csütörtöki keretedzésén megsérült Kovács Antal. A Paksi Atomerőmű SE olimpiai és világbajnokának lábára a küzdelmek közben ráesett ellenfele.
A gyors diagnózis szerint térdszalagszakadás nem történt, s az még most is kérdéses, hogy Kovács a komoly húzódás után idejében felépül-e – a barcelonai aranyérmes súlycsoportjának küzdelmeit vasárnap rendezik Düsseldorfban. "Anti egyelőre úgy készül, hogy csütörtökön ő is utazik a többiekkel, de még sok a kérdőjel. Leguggolni egyelőre nem tud, az edzéseken a földharchelyzeteket gyakorolja. Kedd reggel még edz egyet, utána megy a dokihoz, és kiderül, hogyan tovább. A felépüléshez mindent megkap, amit csak lehet” – tájékoztatott Hangyási László, a paksiak edzője.A magyar csapat húzóemberének gyógyulásában reménykedik Nagy Ernő szövetségi kapitány is, aki a háromszoros Eb-bronzérmes Kovács Antal mellett az Európa-bajnoki címvédő Ungvári Miklóst (66 kg, Kecskeméti JC), Braun Ákost (73, Paksi Atomerőmű SE), Gera Csabát (81, Honvéd-Kipszer), Csizmadia Zoltánt (+100, Honvéd-Kipszer) és Kosztolánczy Györgyöt (abszolút kategória, Honvéd-Kipszer) küldi harcba a düsseldorfi kontinensviadalon. A nőknél Perge Ilona (48, Kecskeméti JC), Nagy Viktória (52, UTE), Szabó Brigitta (57, CVSE-Geosaurus) és Bejczi Zsuzsa (63, Koroncó) vesz részt az Európa-bajnokságon.
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
4 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
4 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
5 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
5 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik