Zanardi nem fejezte be

2003.05.12. 22:21
Címkék
A korábbi kétszeres Cart-bajnok Alex Zanardi hihetetlen akaraterőről tett tanúbizonyságot, amikor a lausitzringi verseny hétvégéjén szombaton és vasárnap is versenyautóba szállt. Az első nap még csak tapogatózott, a másodikon azonban már gyors is volt, mi több, élvezte a száguldást. És bizonyította magának, hogy ha az ember valamit nagyon akar, akkor el tudja érni. Amint arról már korábban beszámoltunk, Zanardi éppen a német versenyen szenvedett másfél évvel ezelőtt súlyos sérülést, amelynek következtében elveszítette mindkét lábát. Most egy speciális versenygéppel visszatért, s ki tudja, lesz-e folytatás. "Nem mondom, hogy padlóig nyomtam a gázpedált, merthogy nem volt pedál az autómban, de remek volt újra érezni a sebességet, a leszorítóerőt. Hogy lesz-e folytatás? A jó Isten tudja! Biztos ülök még versenygépbe, az is lehet, hogy versenykörülmények között, de csakis a saját szórakoztatásomra, nem profiszinten.”
Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
11 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
15 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
20 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
40 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
47 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
52 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája