A német címvédő jóslatai

T. A.T. A.
2003.05.13. 21:10
Címkék
A hét végén az A1-Ringen tartják a világbajnokság ötödik futamát, amely úgy tűnik, hogy (legalábbis egy ideig) az utolsó lesz ezen a pályán, az osztrák futam ugyanis jövőre már nem szerepel a versenynaptárban. Egy tévéinterjúban Hans Geist, a pálya igazgatója és az osztrákok korábbi háromszoros világbajnoka, Niki Lauda egyértelműen a kormányt hibáztatta emiatt. "Remélem, senki sem haragszik meg rám, de azt kell mondanom, olyanok vagyunk, mint egy banánköztársaság  mondta Geist.
A Ferrari tavaly kettős győzelmet ünnepelhetett a viadalon és Michael Schumacher szerint a csapatnak most is jó esélye van a sikerre. Az ötszörös világbajnok elmondta, remekül sikerültek a múlt heti fioranói és mugellói tesztek, és az ott kapott adatok bizakodóvá teszik őt. A német egyébként a Renault másfél héttel ezelőtti második helye ellenére még mindig a McLaren-pilótákban látja a fő ellenfeleit. "Nagyon szoros a küzdelem, ezért biztos vagyok benne, hogy az idén az utolsó futamok valamelyikén dől majd el a világbajnoki cím sorsa” – mondta Schumacher, aki a hétvégét pihenéssel töltötte svájci otthonában, szerdán pedig jótékonysági futballmérkőzésen vesz részt Nova Goricában.Miközben Schumacher otthon pihent, a pontversenyt jelenleg vezető Kimi Räikkönen a jégkorong-világbajnokság döntőjén szurkolt. A West-McLaren finn pilótája a honfitársaihoz hasonlóan hamarabb tanult meg korcsolyázni, mint járni, így természetes, hogy gyerekként ő is tagja volt a helyi (espoo-i) jégkorongcsapatnak. "Én voltam a legfiatalabb és a legkisebb a csapatban, és sokszor olyan magas játékosokkal kellett összecsapnom, mint Alex Wurz. Szerencsére nem sérültem meg, hiszen abban a korban még nem vérre megy a játék – mondta a Jégember. – Azt hiszem, végül azért hagytam abba, mert nagyon korán kellett kelni az edzések miatt, és különben is, akkor már ott volt nekem az autósport. Egyébként a két sport abban hasonlít egymáshoz, hogy mindkettőben szükség van gyorsaságra és jó reflexekre.”A Brit Nagydíj rendezőinek viszont néhány jó ötletre lesz szükségük, hogy elmagyarázzák az FIA vizsgálóbizottságának, miért esett rá Juan Pablo Montoyára a komplett gumifal egy korábbi teszten. A kolumbiai ugyan saját lábán hagyta el a baleset helyszínét, de ezt megelőzően körülbelül tíz percig tartott, mire kiszabadították a kocsiból. Nem csoda hát, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség szakemberei gondolkodóba estek, miért nem fogták össze és rögzítették a hevederek a gumifalat, miként lehetséges, hogy Montoya alácsúszott.A brit szervezőknek még van idejük a probléma megoldására július közepéig, az osztrákoknak azonban már ezen a hét végén bizonyítaniuk kell, ha valaha még vissza akarják kapni a futamukat.
Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
21 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
25 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
30 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
50 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
57 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája