Sakk - Sax Gyula újabb győzelmével egyedül áll a mezőny élén

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2003.05.13. 22:56
Címkék
Úgy tűnik, ez nem a fiatalok bajnoksága. Bár a tavalyi bledi olimpia két ezüstkovácsa, Ruck Róbert és Almási Zoltán a keddi játéknap után holtversenyben a második, Portisch Lajos nem marad le tőlük. Ráadásul a "rutinos rókák közül Sax Gyula igazán kitett magáért, hiszen ismét győzni tudott, és így  két diadallal a háta mögött  egyedül áll az élen. De mi is történt kedden?
Nos, nem sok hiányzott hozzá, hogy Portisch a második pontját is megszerezze, ugyanis világossal remek állást ért el Cao Sang ellen, ám a végjátékban pontatlankodott, és kiengedte kezéből az előnyt. Ezt követően még a kilencszeres magyar bajnok Portischnak kellett küzdenie a remiért, de végül a fél pontot örökös sakkadással biztosan elérte.A nap hőse kétségkívül Sax volt. Az első partijához hasonlóan ezúttal is a sötét figurákat irányította. Ellenfele, Horváth Ádám világossal magabiztosan tartotta állását, de ezen az áron túl sok gondolkodási ideje ment el, és az időellenőrzéshez közeledve gondjai támadtak. A nagy kapkodásban Sax rutinja érvényesült, mert Horváth elnézett egy lépést, ami után fel kellett adnia a partit. A bajnoki cím védője, Ruck megszerezte első teljes pontját, miután precíz játékkal legyőzte Berkes Ferencet. A versenyt kísérő eseményként megrendezték a 123 táblás Zalaegerszeg–Nagykanizsa városok közötti mérkőzést, amelyen a zalaiak 76.5:46.5 arányban nyertek.
Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
25 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
29 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
34 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
55 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája