A Real befelé fordul

G. P., MTIG. P., MTI
2003.05.16. 23:03
Címkék
Jorge Valdano, a Real Madrid sportigazgatója bejelentette, hogy a klub június elejéig az összes folyamatban lévő tárgyalását felfüggeszti. "Minden erőnkkel a bajnokság megnyerésére koncentrálunk. Nem akarjuk elterelni a figyelmet a konkrét feladatokról. Ráadásul így elejét vehetjük a sajtó találgatásainak  mondta a sportvezető, bár ez utóbbi számítása nem feltétlenül fog bejönni.
Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a tervek szerint Vicente del Bosque vezetőedzővel épp ezen a héten állapodtak volna meg, most azonban megvárják a bajnokság végét. Valdano azonban hangsúlyozta, nincs válság a egyesületnél, ez az intézkedés elsősorban a futballisták érdekeit szolgálja. Hozzátette: nincs szó arról, hogy az esetleges bajnoki kudarc után a következő szezonra új tréner érkezne a Santiago Bernabéuba, hiszen a klubvezetőség elégedett a szakvezetővel.Valdano nyilatkozatában kitért a Real Madrid leggyengébb pontjának tartott védelemre is: "Nem lenne helyes egy csapatrészre vagy pláne egy emberre hárítani a felelősséget a kiesés miatt. Egyébként a mostani gazdasági helyzetben azt sem tudom biztosra mondani, hogy a nyáron tudunk-e venni egy-két klasszis hátvédet. Ehhez előbb el kellene adni pár olyan játékost, akik ebben az idényben kevés lehetőséghez jutottak.”Tizenhárom év után véget ért José Miguel Prieto sevillai pályafutása. A 31 éves középső védő és csapatkapitány már jó ideje makacs térdsérüléssel bajlódik, de bízott benne, hogy még egy évig igényt tart rá a klub. "Csalódott vagyok, de sohasem mondanék rosszat a Sevilláról” – jelentette ki Prieto, aki még nem döntött, mihez kezd ezután, noha kiszivárgott, hogy az egyesület vezetői állítólag szívesen látnák az edzői stábban.Tv: a Sport1 ma 21.15-től élőben közvetíti a Deportivo–Valencia mérkőzést
Legfrissebb hírek

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
20 perce

Elégedett semlegesek – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
20 perce

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
30 perce

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
47 perce

Lamine Yamal duplázott, az FC Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
56 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
1 órája

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája