Japán: Zico szerint már így is sok a csapat

G. P.G. P.
2003.05.16. 23:03
Címkék
Zico, a japán nemzeti tizenegy brazil szövetségi kapitánya alaposan keresztbetett szülőhazája és jelenlegi munkahelye földrészének is. Mint arról már többször beszámoltunk, a vb-helyek legutóbbi újraosztásakor hoppon maradó dél-amerikaiak azt szeretnék, ha a 2006-os világbajnokságon nem 32, hanem 36 válogatott szerepelne.
A nyolcvanas évek egyik legnagyobb játékosa nemes egyszerűséggel nevetségesnek nevezte a javaslatot."Először is, már a harminckettő is túl sok. Ha valóban tovább bővítik a mezőnyt, az nevetséges és káros politikai döntés lesz. A több mérkőzés azt jelentené, hogy a vébé előtt és után még kevesebb idejük maradna a futballistáknak a regenerálódásra. Tavaly nyáron mindenki láthatta Beckham, Zidane, Figo, Verón és társaik fizikai állapotát. Vagy sérültek, vagy kimerültek voltak. Szerencsénkre legjobbjaink, Rivaldo és Ronaldo véletlenül csúcsformában futballoztak, ennyi volt a különbség köztünk és a riválisok között” – emlékeztetett Zico, aki annak idején három vb-n szerepelt, és 71 hivatalos meccsen 48 gólt szerzett a brazil válogatottban. Ami nyilatkozata további részét illeti, azért valószínűleg a japánok nem fogják keblükre ölelni, kereken megmondta ugyanis, hogy Ázsiának túlzott követelései vannak a világbajnoki helyek számában. "Ha megnézzük, mit értek el eddig az ázsiai csapatok a tornán, a négy hely bőven elég lenne. A továbblépéshez előbb bizonyítani kellene, mint az afrikaiak tették” – tette helyre a legnagyobb kontinens futballszeretőit a "fehér Pelé”.Nemrég elhalasztották a Kelet-Ázsia- bajnokságot az atípusos tüdőgyulladás terjedése miatt, de lehet, hogy így is lesz Japán–Dél-Korea rangadó a közeljövőben. A két szövetség illetékesei arról egyeztetnek, hogy május 31-re (egy éve e napon kezdődött a vb) öszszehozzák a barátságos találkozót.
Legfrissebb hírek

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
28 perce

Elégedett semlegesek – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
28 perce

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
38 perce

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
55 perce

Lamine Yamal duplázott, az FC Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
1 órája

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája