Hiába több a tizenhét a nyolcnál

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2003.05.21. 23:25
Címkék
Az Architekton-Gödöllői RC női röplabdacsapata kellemes bankett keretében búcsúzott a fárasztó évadtól, az öszszejövetel helyszínéül a várostól néhány kilométerre található Domonyvölgyét választották a vezetők. Már tavaly is a fogathajtó-világbajnok Lázár testvérpár gyönyörű lovasparadicsomában gyűltek össze a stáb tagjai (köztük a főszponzor Architekton Rt. vezérigazgatója, André László, valamint a klubelnök Széplaki István), és akárcsak egy esztendeje, megint a bajnoki negyedik helyet könyvelhették el az idény végeztével.
Tulajdonképpen elégedettek is lehetnek a helyezéssel, hiszen amint azt a feladó Gudmann Csilla is megjegyezte: a szezon kezdetén elvesztettek egy kulcsjátékost, helyette viszont nem érkezett senki. De vajon elégedett-e a produkcióval Németh Lajos, a Gödöllő szakvezetője?– Kettős érzés van bennem. Ha azt nézem, hogy az elmúlt idényben mindössze nyolc győzelemmel lettünk negyedikek, most meg ugyanehhez a teljesítményhez tizenhét siker szükségeltetett, akkor panaszom nem lehet. Ebből ugyanis kiderül, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb bajnokságon vagyunk túl, előreléptünk, míg például az alaposan megerősödött Kecskemét csak hatodik lett. Ugyanakkor az Extraliga alakulását tekintve sok lehetőséget kihagytunk: többet vártam a Magyar Kupában, a BSE elleni bajnoki elődöntőben és a bronzpárharcban is. Így nézve a történteket, akad hiányérzetem.– A meccsek után nyilatkozataiban gyakran utalt arra, hogy játékosai kikészítették az idegeit. Nem sértődtek meg az őket ostorozó mondatokat olvasván?– Nem hiszem, hogy okot adtam volna erre, még ha mások meg is jegyezték: mintha ingerlékenyebb lennék, amióta női csapatokkal dolgozom. Tudomásul kell venni, hogy a nők általában kiszámíthatatlanabbak, érzelmi skálájuk szélesebb. Az egyik pillanatban magas hőfokon tudnak égni, majd rögtön a mélybe zuhannak. Ez a sportban nem előnyös tulajdonság.– Pedig általános volt a vélemény, hogy a Gödöllő pszichikailag a legstabilabb, legharcosabb, leglelkesebb együttes.– Valóban ez jellemezte a lányokat az idény során, ám a bronzéremért folytatott küzdelemben már nem ezt az oldalukat mutatták. Egyébként is, minek olyan mélyre zuhanni, hogy aztán fogcsikorgatva kaparni kelljen a feltápászkodás érdekében?A tréner minden bizonnyal megbeszéli játékosaival a kérdést, amit könynyen megtehet, hiszen a jelenlegi állás szerint együtt marad csapata. Az egyetlen távozó a BSE-be szerződő Mester Orsolya, ugyanakkor egy új arcot is felfedezhetünk Gödöllőn a következő évadban: az eleddig Jászberényben röplabdázó, de Gödöllőn lakó Vargáné Rácz Márta már aláírt a kék-fehérekhez.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik