Hallernek eltörött a bokája

MTI MTIMTI MTI
2003.06.02. 21:33
Címkék
Kutyasétáltatás közben bokatörést szenvedett Haller Ákos, a Démász-Szegedi VE kétszeres kétpárevezős világbajnoka. "János-hegyi házunkból jöttem kifelé a két juhászkutyámmal, az állatok megrántottak, a lábam alám bicsaklott, így az egész testsúlyom a bokámra nehezedett, ami aztán eltört  mondta Haller Ákos.
Haller párja, Pető Tibor nemrégiben épült fel sérüléséből, így a kettős ismét legalább egy hónapig nem tud együtt dolgozni. Dr. Berkes István, a Sportkórház főorvosa szerint a műtét után egy hónapos, viszonylagos pihenésnek nevezhető időszak vár Hallerre. A bokáját ugyan kímélnie kell, de a felsőtestét terhelheti. A törés azt jelenti, hogy a június 20. és 22. között sorra kerülő müncheni Világkupa-versenyen a páros biztosan nem indulhat, ám a július 11. és 13. között esedékes luzerni regattán már elképzelhető a szereplésük. A Haller, Pető kétpárevezős egység a hét végén a hatodik helyen végzett a milánói Vk-n. A kettős idei legfontosabb versenye az augusztusi, szintén Milánóban megrendezésre kerülő világbajnokság lesz, amelyen olimpiai kvótát lehet szerezni.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
7 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
7 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
7 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
7 órája