Mi lesz a kanyarlevágásból?

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.06.17. 21:31
Címkék
"Domb után bal három, időben fékezel  nagyon sok gondot okozott ez a bemondás az Aschenbrenner György, Földesi Csaba párosnak a hét végi, szombathelyi országos bajnoki viadalon.
Ez volt ugyanis az az ominózus kanyar, amelyet az ott álló sportbíró jegyzőkönyve szerint a duó levágott a péntek esti szuperspeciálison. A kanyarlevágás miatt Asiék ötperces büntetést kaptak, ami miatt a 24. helyre estek vissza. Szombaton azonban a nyolcból négy gyorsasági szakaszt megnyert a mitsubishis kettős, és felzárkózott az abszolút hatodik helyre. Ha nincs a büntetés, az abszolút harmadikok lettek volna. Márpedig Aschenbrennerék szerint abszolút jogtalan volt a büntetés, fellebbeztek is a döntés ellen. "Nem tagadjuk a kanyarlevágás tényét, de mi a bejáráskor így írtuk fel a pályát a rendezők által kiadott itinernek megfelelően – indokolta a fellebbezést a pilóta. – Arról nem tehetünk, hogy a rendező nem a pályabejárással megegyező vonalat jelölt ki a versenyre, és erre nem hívta fel a figyelmünket például a rajtnál. Az egyébként teljesen szokványos a raliban, hogy a rajt előtt szólnak a versenyzőknek, csúszik a pálya, vagy adott kanyarban áll egy lerobbant versenyautó. S hogy miért ment a mezőny többi tagja ebben a kanyarban más vonalon? Mert tavaly is volt ez a szakasz, tehát ha valaki nem készült fel maximálisan, megszokásból, a tavalyi útvonalon teljesíthette a pályát. Ráadásul nagyon meg is ijedtünk abban a kanyarban, hatalmasat fékeztünk, mert nézők voltak a belső íven. Pedig tudomásunk szerint húsz méteren belül nem állhatott volna egyetlen ember sem. ” Természetesen hallgattassék meg a másik fél is alapon megkérdeztük a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség illetékes szakemberét is. A ralibizottság vezetője, Dudás "Kokó” Gyula másképp látta a történteket, mint a versenyző: "Jelenleg nemcsak az a bajom, hogy Aschenbrenner levágta azt a kanyart, és ennek ellenére ő nyerte meg a gyorsasági szakaszt, hanem az, hogy közben veszélyeztette a nézők testi épségét. Kíváncsi vagyok, mit mondana most Aschenbrenner úr, akinek korábban is volt már néhány turpissága, ha megsérült volna valaki abban a kanyarban? Mert az bizony nem szokványos versenybaleset lett volna, mivel a pályán kívül történt volna. Akkor hogy védtem volna meg? És az vajon nem fordul meg a fejében, hogy ha hatvanegy autóból hatvan egyfelé megy, és csak ő másfelé, akkor esetleg nem az összes többi téved? A ralis óvási ügyekben általában nehéz igazságot tenni, de ez az eset nem tartozik ezek közé. Az is megfordult a fejemben, hogy ha ebben az ügyben nem sikerül érvényt szerezni az igazságnak, akkor lemondok.”A fellebbezésről a jövő hét szerdán dönt a háromtagú fellebbezési bizottság.
Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Népsport
14 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
43 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik