Torna: Horváth győzött Tatán

L. Á.L. Á.
2003.06.18. 22:33
Címkék
Talán már nem is számít akkora meglepetésnek, hogy Horváth Csaba nyerte meg szerdán az ukrán és román csapattalálkozókra kiírt válogatóversenyt Tatán. A KSI SE fiatalja már az országos bajnokságon is mutatott biztató gyakorlatokat, ám ezúttal inkább a többiek gyengébb teljesítményének köszönhette sikerét.
A második helyezett Gál Róbert hozta a "szokásosat”, vagyis talajon és ugrásban is nemzetközi szintű gyakorlattal rukkolt elő, ám lólengésben és korláton ezúttal alulmúlta önmagát. Detrői Zoltán is csak ugrásban tudott magasabb pontszámot kiharcolni magának, 9.3-at kapott gyakorlatára. Ezen a viadalon egyébként a bírók nem kényeztették el versenyzőinket 9 pont feletti eredményekkel, a felsoroltakon kívül Takács Árpád korláton (9.375), míg Király Roland gyűrűn (9.150) teljesített elfogadhatóan. A viadalon kisebb sérülés miatt nem vett részt Lőrik Attila, Fekete Leventét pedig pihentette Vereckei István szövetségi kapitány, aki jövő héten nyolc emberrel utazik el a sepsiszentgyörgyi edzőtáborba.Válogatóverseny, Tata
Férfiak. Egyéni összetett: 1. Horváth Csaba (KSI SE) 51.550/28 helyezési pont (talaj: 8.450, lólengés: 9.100, gyűrű: 8.050, ugrás: 8.775, korlát: 8.475, nyújtó: 8.700), 2. Gál (FTC-Ybl Tervező) 51.075/25 hp (9.475, 7.900, 8.250, 9.400, 8.250, 7.800), 3. Detrői (Honvéd-Steffl) 50.400/21 hp (8.700, 8.050, 8.150, 9.300, 8.100, 8.100)

Orosz bajnokság, Moszkva
Férfiak. Egyéni összetett: 1. Jurij Tyihonovszkij 55.200, 2. Ny. Krjukov 55.000, 3. Krilov 54.950
Nők. Egyéni összetett: 1. Szvetlana Horkina 37.900, 2. Pavlova 37.175, 3. Cigansina 35.425

Holland bajnokság, Nijmegen
Nők. Egyéni összetett: 1. Suzanne Harmes 36.888, 2. Wammes 34.738, 3. Nuijten 33.900. Szerenkénti döntők. Ugrás: 1. Harmes 9.338, 2. Wammes 9.275, 3. Neijssen 9.094. Felemás korlát: 1. Laura Van Leeuwen 9.500, 2. Harmes 9.275, 3. Wammes 8.750. Gerenda: 1. Harmes 9.440, 2. Willems 8.238, 3. Neijssen 7.988. Talaj: 1. Harmes 9.200, 2. Neijssen 9.113, 3. Rouwenhoff 8.100
Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
10 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
25 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
36 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája