Somogyban az élmezőny

O. F.O. F.
2003.06.27. 22:20
Címkék
Alig három hónap múlva ismét rangos világversenyt rendez a Magyar Búvár Szakszövetség. Szeptember első hetében a Somogy megyei Gyékényes ad otthont a tájékozódási búvárúszó világbajnokságnak, amely természetesen a szakág legfontosabb erőpróbája lesz ebben az esztendőben. A szövetség alelnöke, Ludvigh Zoltán a közelmúltban járt a viadal helyszínén, és összességében kedvező tapasztalatokról számolhatott be.
"Gyékényes szeptember elseje és nyolcadika között várja a résztvevőket, várhatóan három kontinens tizenhét országából érkeznek majd tájékozódási búvárúszók – tájékoztatott Ludvigh Zoltán. – Az előkészületeket a helyi önkormányzattal együtt végezzük és a harmincötmillió forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően épülőfélben van a vízibázis is. A gond annyi, hogy a munka nem fejeződik be szeptemberre. Az alagsor már készen van, a verseny kezdetére az épület szerkezetkész lesz, de ez még kevés, így arra kényszerülünk, hogy konténerekből egy ideiglenes versenyközpontot alakítsunk ki. Sajnos, egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz pénz az épület befejezésére, de erről nem igazán tehetünk, mert a támogatást az önkormányzat kapta meg. Ettől függetlenül bizakodom a sikeres rendezésben, és abban, hogy a jövőben rendeződik ez a dolog.”Magyarországon legutóbb 1998-ban rendeztek világbajnokságot ebben a szakágban. Akkor a Budapest melletti Rukkel-tó volt a helyszín, egy-másfél méteres látótávolsággal. Gyékényes sok szempontból is ideális házigazdának tűnik: tiszta a tó vize és a tapasztalatok szerint legalább három méterre el lehet látni benne. A település évek óta rendez Világkupa-fordulót, és a mostani viadal egyben a szeptemberi világbajnokság főpróbája is lesz. Itt nemcsak a versenyzők, hanem a bírók és persze a szervezők is felmérhetik, hol tartanak és min kell még javítani.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
5 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
5 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
6 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
6 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik