Egyenlő esélyekkel

G. D.G. D.
2003.07.04. 22:37
Címkék
"Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Én kerékpárral megyek! mondotta egykoron az örökbecsű (és éppen most Karinthy-gyűrűvel jutalmazott) humoralista, Sándor György.
Ez a mondat akár mottójául is szolgálhatott volna annak a sajtótájékoztatónak, amelyet a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány által alapított Esély XXI kht. építésziroda tartott.A cél több mint nemes: 172 millió forintot kellene megpályázniuk a tízezer lakosnál nagyobb települések közintézményeinek a célból, hogy az EU-szabványok szerint 2005. január 1-jéig minden ilyen magyar intézményben a mozgás-, hallás- és látássérült honfitársaink akadálymentesen közlekedhessenek. De hogy kerül mindez egy sportnapilap hasábjaira? Nos, úgy, hogy az eddigi pályázati kísérletek esetében több mint hetven százalékban elfogadhatatlan tervek érkeztek, s ezen elszomorító arány alól nem kivételek a sportlétesítmények sem. (Reménykeltő ellenpélda a nemrégiben átadott Budapest Aréna, melyet éppen a minap vizsgáltak meg "akadálymentesség” szempontjából, s az új létesítmény jól vizsgázott). A méltán világhírű magyar fogyatékos sportolók bizony többnyire lehetetlen helyzetbe kerülnek, ha egy-egy csarnokban, stadionban öltözni, tisztálkodni, vagy éppen csak valamely eseményt megtekinteni óhajtanak. Ez a rossz sorozat tegnap talán megszakadt. Amúgy a pénteki sajtótájékoztató egy médiakampány kezdete is volt, a témával foglalkozó reklámfilm egyik főszereplője Hevesi Mónika Világkupa-győztes vívó.A mostani pályázat beadási határideje: augusztus 31. Jelentkezni lehet: 1134 Dózsa György út 144., tel.: 239-4751, fax: 239-4755. A GYISM az őszre újabb pályázatot tervez, melynek keretösszege nem kevesebb mint egymilliárd forint. Egy-egy pályázat esetében 20 százalék önrészt kell felmutatni az adott intézménynek, a költségvetés 80 százalék vissza nem térítendő kölcsönt áll.Egyenlő pályák, egyenlő esélyek? Talán… Most itt az esély!
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
40 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
44 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
48 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája