Hölgyek a pult mögött

– Milyen értéke van a sportágban a Világkupa-elsőségnek?
– Ha ez évig nem lett volna elég rangos a sorozat, az csak rajtunk múlt, mivel nagyon ritkán, évente legfeljebb egyszer-kétszer indultunk Világkupa-versenyen – mondta Kovács Katalin. – Most már látom, fontos részt venni ezeken a regattákon, mert a legtöbb külföldi riválisunk igenis rendszeresen versenyez e viadalokon. Egyébként épp ezért különösen értékes, hogy összetettben mögöttem is két magyar, Szabó Szilvia és Bóta Kinga végzett a dobogón.
– Melyik versenyen gyűlt össze a legerősebb mezőny?
– Szegeden és Duisburgban. A legtöbben a Maty-éri Világkupa-versenyen indultak, Németországban viszont ott volt a kanadai Caroline Brunet, és aligha vált káromra egy, a vébé előtt sikerrel megvívott összecsapás.
– Kellemetlen élménye nem is akadt a tavasz, illetve a nyárelő folyamán?
– Egyedül az utazgatást, pontosabban a repülést viselem mind nehezebben. Duisburgból hazafelé jövet például többször is úgy éreztem, lezuhanunk… Még szerencse, hogy ilyenkor felidéztem az odaút élményeit: egy volt kajakos másodpilótát fogtunk ki, és az ő invitálása nyomán a pilótafülkéből nézhettem végig, a profik miként nevetgélik végig a légörvények közepette is a leszállást.
– Jobban esett tehát önnek, hogy Zágrábba autóval zötykölődtek ki?
– Vicc nélkül, tényleg élveztem a kocsikázást. Én a földön nagyon jól érzem magam, a víz színén pedig pompásan… Hogyha abbahagyom a versenyzést, rászánok néhány évet az életemből arra, hogy lobbizzak egy budapesti kajakversenypálya kialakításáért. Budakalász lenne a legklasszabb, a bányatavakat kellene egybenyitni, és korántsem mellékes, hogy még a telkünk is közel van.
– Maradjunk inkább a közeljövőnél: mikor kapja meg a Világkupa-serleget és az ötezer eurós pénzdíjat?
– Egyelőre nem tudom. Zágrábban a szervezők nem álltak a helyzet magaslatán: a vasárnap délutáni kétszázas futamok érmeit például az információs pultnál kellett átvennünk…
– Mely számokban áll rajthoz Szolnokon a hét végi vébéválogatón?
– Egyesben ezer és ötszáz méteren, valamint az utóbbi távon négyesben is, a többi ráadás. Szolnokon amúgy minden hullámmal és nádszállal köszönő viszonyban vagyok: az idén tizenöt hetet töltöttünk, töltünk ott edzőtáborban, no meg hármat Szegeden, hetet-nyolcat pedig Dunavarsányban. Kimondani is fáj, de nem panaszkodom, edzőm, Fábiánné Rozsnyói Katalin megtanította nekünk: ebben a sportágban csak emberfeletti munka árán születhet kimagasló eredmény.