Lósport: Milánó helyett itthon nyert

P. I.P. I.
2003.07.07. 22:50
Címkék
Bombameglepetést hozott az idei, a 81. Magyar Derby Dunakeszi-Alagon a galopp-pályán. A toronymagas esélyes Donatesso, a champion, Kovács Sándor minden igyekezete ellenére elveszítette hazai veretlenségét, csak második lett a jóval esélytelenebbnek hitt Rodolfo mögött.
Utóbbi nyergébe az utolsó pillanatban került fel a Németországból erre az egy versenynapra hazautazó Kerekes Károly, aki pályafutása első derbigyőzelmét aratta."Rendkívül boldog vagyok, hiszen eredetileg Milánóban kellett volna lovagolnom, csak adminisztrációs hiba miatt nem futhatott a lovam. Rodolfót nem ismertem, de nagyon tetszett verseny közben, szívesen küzdött a finisben, amikor folyamatosan támadott a favorit Donatesso” – foglalta össze a futamot a Németországban is rendkívül eredményes, fiatal zsoké.Érdekesség a hároméves pej mén Rodolfo trénere, Ribárszki Sándor három évvel ezelőtt Rodrigóval, a mostani nyerő testvérével nyerte meg a legrangosabb hazai galoppfutamot. A harmadik helyen a mezőny egyetlen külföldi résztvevője, Nusskönig végzett, Közép-Európa egyik legnagyobb klasszis lovasával, Günther Schadlerrel.A derbinapot egyébként minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte Dunakeszin, hiszen a körülbelül ötezer érdeklődő több mint 21 millió forinttal fogadott a tíz futamban, amire még nem volt példa a hazai lóversenyzés történetében.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
2 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
33 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
44 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája