Búvársport: Négy győzelem az Amphorának

O. F.O. F.
2003.07.24. 20:50
Címkék
A három héttel ezelőtti Világkupa-forduló és a szeptemberi világbajnokság között is rangos tájékozódási búvárúszó-eseménynek ad otthont a gyékényesi bányató: ezúttal a szakág országos bajnokságát rendezik meg a dél-somogyi településen.
A négynapos viadalon hat klub mintegy hetven versenyzője szerepel az összesen öt versenyszám alkottaw programban.A hosszú hétvége első csapatversenyszáma a MONK-gyakorlat volt, ahol a két sportoló együtt teljesítette az előírt pályát. A feladat nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a résztvevők a rajt pillanatában kapták meg a térképet, és a víz alatt kellett meghatározniuk a helyes útirányt. A legügyesebb és egyben a leggyorsabb páros címet Balázs Péter és Mede Márton érdemelte ki, az Amphora BK kettőse némi meglepetésre biztosan előzte meg a fő esélyesnek tartott dunaújvárosi Gurisatti, László duót. A budapestieknek a folytatásban is jól ment: a női párosban, valamint az ötbójás versenyszámban is Kosztin Tibor tanítványai szerezték meg az első helyet. A férfiaknál kevesen számítottak arra, hogy a 21 éves Takács Gergely lesz a bajnok. A siker értékét nem csökkenti, hogy a válogatott legjobbjai sokat hibáztak a gyékényesi tó vízében. A hölgyek MONK-gyakorlata négy értékelhető gyakorlattal fejeződött be.Tájékozódási búvárúszó országos bajnokság, Gyékényes
Férfiak.
Férfiak.
MONK-gyakorlat. Bajnok: Balázs Péter, Mede Márton (Budapesti Amphora BK, edző: Kosztin Tibor) 4568 pont, 2. Gurisatti Róbert, László Dezső (Dunaferr SE) 4232, 2. Holczmüller Antal, Dunszt Károly (Csepel SC) 4088, 4. Kapolcsi T., Hamar P. (Szolnok BSE) 1600, 5. Halász S., Kutsera I. (BHG SE) 1200, 6. Vanyó A., Börönte A. (Kecskeméti Vízmű BK) 1110. Öt bójás versenyszám. B: Takács Gergely (Budapesti Amphora BK, e: Kosztin Tibor), 2. László Dezső 2224, 3. Berekméri István (Dunaferr) 2200, 4. Holczmüller A. 2176, 5. Dunszt K. 2144, 6. Gurisatti R. 2058
Nők. MONK-gyakorlat. B: Farkas Eszter, Czech Viktória (Budapesti Amphora BK, e: Kosztin Tibor) 4144, 2. Soltész Amália, Wágner Zsófia (Csepel) 3748, 3. Pernyei Réka, Bognár Bernadett (Dunaferr SE) 1600, 4. Varga Cs., Varga V. (BHG SE) 1200
Öt bójás versenyszám. B: Farkas Eszter (Budapesti Amphora BK, e: Kosztin Tibor) 2116, 2. Pernyei Réka 2067, 3. Varga V. 2046, 4. Gáll Z. (Amphora BK) 2001, 5. Debreczeni H. (Dunaferr) 1929, 6. Varga Cs. 1926
Legfrissebb hírek

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
26 perce

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
29 perce

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
3 órája