Atlétika: Újra érzi a versenyek ízét

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2003.07.29. 21:42
Címkék
Hosszú kihagyás után újra versenyez a női kalapácsvetés országos csúcstartója, Divós Katalin. A szombathelyi atlétanő két évvel ezelőtt akadt fenn egy doppingvizsgálaton, és hiába hangoztatta ártatlanságát, felfüggesztették a versenyzési jogát. Tavaly nyáron kisfia született, télen újrakezdte az edzéseket, s amint lejárt az eltiltása, ismét pályára lépett. Július elején Zágrábban 64.61 métert dobott, ezt követően Szombathelyen 65.80 métert ért el, a hét végén Veszprémben 67.40 métert teljesített.
– Még kellene tíz centiméter – magyarázta –, hiszen 67.50 a világbajnokság erősebb nevezési szintje. A B-szintet ugyan már teljesítettem, de mégiscsak az A-szint lenne az igazi.– Hogy érzi magát?– Jól, örülök, hogy újra versenyezhetek, bár még csak most kezdem ismét megérezni a versenyek ízét. Kissé óvatosan kezdtem, biztonságra törekedtem, most kezdek bátrabb lenni. Akárhogy is, a két év, az két év.– Mi számít jobban, maga a hosszú kihagyás, vagy hogy időközben kisfia született?– Mindkettő. Egyébként ugyanúgy edzem, amit korábban, ugyanúgy készülök, de a hét végi bajnokság miatt kicsit aggódom. Eddig ugyanis minden éjjel a kisfiammal voltam, ez lesz az első alkalom, hogy nem alszom vele.– A pici mellett tud rendesen edzeni?– Igen, mert nagyon sokan segítenek. Anyukám, az anyósom, a férjem, a testvérem, a férjem testvére.– Milyen volt újra edzésbe állni?– Fokozatosan kezdtem a munkát, nehogy megsérüljek.– Előfordul, hogy a kisfia is ott van az edzésen?– Igen, amikor az apukája kihozza. Peti a súlyemeléstől eksztázisba jön, ő is azonnal a kis súlyokkal kezd játszani, a kalapácsért pedig küzd, hiszen az olyan, mint egy labda.– Külföldi ellenfeleivel találkozott már?– Zágrábban sokan ott voltak, a lengyel Skolimowska, a francia Montebrun, a román Melinte és mások.– Hogyan fogadták?– Szeretettel. Mi, kalapácsvetők általában jó barátságban vagyunk, mindenki megölelt.– A verseny ennek ellenére vérre megy. Mit vár ettől az évtől?– Az idén még nincs sok keresnivalóm, főképpen ellenük. A világ elszaladt mellettem, de az is igaz, hogy más nagy versenyen jól dobni, és más otthon. Nekem a világversenyeken többnyire jól ment, meglátjuk, most mi lesz.– Jövőre mit tervez?– Olimpia lesz, remélem, jól fel tudok majd készülni rá. A szervezetem biztosan alkalmasabb lesz már az edzésekre, és a család napirendje is megfelelőbb lesz. Petike bölcsődébe megy, megpróbálok százszázalékosan a felkészülésre koncentrálni.– Ebben az évben tehát méterekben mérhető nagy tervei nincsenek is?– A hetven méterre azért gondolok, bár ezt elérni nem lenne egyszerű. Minden körülménynek tökéletesnek kellene lennie. De ha kifogok egy jó napot…– És jövőre?– Az olimpián szeretnék beleszólni a legjobbak küzdelmébe.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
5 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
37 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
37 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
42 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
1 órája

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája