Búvársport: Vinkler Péter Liberecben szeretne ismételni

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2003.07.29. 22:01
Címkék
Négy évvel ezelőtt kezdődött. A junior-világbajnokságon két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel robbant be az uszonyos és búvárúszók nemzetközi élvonalába Vinkler Péter. A Kaposvári Középület-kivitelező-Adorján SE versenyzője azóta sikert sikerre halmozott, világbajnoki és Európa-bajnoki címek egész sorát szerezte meg. S ezúttal újabb kihívás előtt áll, hiszen augusztusban a libereci Eb-n lép rajtkőre.
"Tavaly a vébét követően elkezdtem a főiskolát, és emiatt a megszokottnál jóval kevesebb edzésen vettem részt az elmúlt hónapokban – mondta Vinkler. – Ôszintén szólva ez aggaszt, de abban bízom, hogy az erőmmel pótolhatom majd a hiányosságokat.” Az év fő versenyéig nincs túl sok idő, néhány hét múlva, augusztus 11-től már élesben megy a csata. Vinkler három egyéni számban és váltóban indul. Természetesen most is érmeket vár tőle a szakvezetés, és a dobogós helyezést ő is reális célkitűzésnek tartja."Örülnék, ha a tavalyi patraszi vébéhez hasonlóan sikerülne két aranyat szereznem, de felelőtlenség lenne bármit is kijelenteni. Az oroszokra most is nagyon oda kell figyelni, hiszen bármikor előállhatnak valamilyen technikai újítással. Egyre jobbak a németek és a hazai medencében szereplő cseheket sem szabad figyelmen kívül hagyni” – összegezte az esélyeit Vinkler Péter, aki szeptemberben még csak 20 éves lesz, de már mindent elért a sportágában, amit csak lehet.
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája