Búvársport: Tizenketten készülhetnek

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2003.08.05. 22:01
Címkék
Az év első felének hazai és nemzetközi versenyein a szintúszásra volt lehetőségük legjobb uszonyos és búvárúszóinknak, a hajdúszoboszlói országos bajnokságon viszont már végleg kialakult az idei válogatott keret.
A Magyar Búvár-szakszövetség ügyvezető elnöke, Ludvigh Zoltán arról tájékoztatta lapunkat, hogy a patraszi világbajnoksághoz hasonlóan most is tizenkét fő lett tagja az utazó csapatnak. A nemek aránya azonban változott: hét hölgy és öt férfi alkotja az együttest, amely részt vesz a libereci Európa-bajnokságon (augusztus 11–17.). A célkitűzés most is csak annyi, hogy szerezzen érmeket (lehetőleg mindegyik fajtából) a társaság. Az elmúlt évek eredményei alapján szerénynek tűnik a kívánság, hiszen például a tavalyi világbajnokságon minden idők legjobb szereplését produkálta válogatottunk. Görögországban hét érmet szerzett a csapat, ráadásul Vinkler Péter kétszer is a dobogó tetejére állhatott. A 2001-es egri Európa-bajnokság ugyancsak kellemes emlék, így talán Csehországban sem kell majd csalódnunk.A hölgyeknél a kaposvári Lábodi Laura és Erdődy Beatrix, a dunaújvárosi Debreczeni Hajnalka, a budapesti Somossy Judit és Pikály Viktória, a gyöngyösi Székely Lilla és a szegedi Székely Andrea került be a keretbe, a férfiaknál pedig Kaposvárról Vinkler Péter, Dunaújvárosból Vilhelm Szilárd és László Dezső, Szegedről Kanyó Dénes, Kecskemétről pedig Juhos Gergely vehet részt az év fő versenyén.
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája