Carles Puyol is érkezhet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.08.06. 21:01
Címkék
Sir Alex Ferguson a brazil Kléberson  a munkavállalási engedély kiadása miatt hivatalosan egyelőre függőben lévő  szerződtetése után kijelentette, a Manchester United ezen a nyáron már nem igazol több futballistát.
A napokban azonban kénytelen volt újragondolni az elhatározását, mivel Gary Neville után Wes Brown is súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. A fiatal védő kiválásával ijesztően meggyengülni látszik a hátsó alakzat, Ferguson ezért úgy határozott, még egyszer körülnéz a játékospiacon."Ha végignézünk a kereten, egy terület van, ahol esetleg bajban lehetünk, és ez a védelem. Nem sok lehetőségem van, Phil Neville-en kívül hátravihetném Roy Keane-t vagy Klébersont, illetve úgy tudom, a Nantes-ban Eric Djemba Djemba is játszott már jobbhátvédet, de egyikük sem ideális megoldás. Erősíteni kell, különben az esetleges újabb sérülés aggasztóvá teheti a helyzetet” – elemzett a skót szakember.Egyik kiszemeltjének kilétére már a múlt héten fény derült, az MU kémei ott is voltak az Ajax Inter elleni felkészülési mérkőzésén, hogy Hatem Trabelszi játékát tanulmányozzák. Azóta nagy a csönd a 26 éves tunéziai védő körül, aki két nagyszerű szezont töltött el Amszterdamban azóta, hogy hazája Sportif Sfaxien nevű klubjából az Ajaxhoz került. A hollandok állítólag kilencmillió eurót kérnek érte (igaz, korábban másfélszer ekkora összegről is hallani lehetett), de az is lehet, hogy egyszerűen nem akarják eladni. A legkevésbé sincsenek pénzszűkében, hiszen az Olympique Marseille-hez távozó Ahmed Hosszam, valamint Christian Chivu (Roma) és Andy van der Meyde (Internazionale) után eddig öszszesen 40 millió eurót kasszíroztak. Trabelszi szerződése 2004-ig szól, de utána az Ajax egyoldalúan hosszabbíthat 2006-ig.A másik potenciális "célpont” a spanyol lapok szerint Carles Puyol, a Barcelona futballistája. Az El Mundo Deportivo azt is tudni véli, hogy a Manchester húszmillió eurós ajánlatot készül tenni a Barcának, s egy ilyen összeg könnyen megingathatja az adósságban úszó katalán klub vezetőit (mert az hogy "bagóért” nem fogják elkótyavetyélni egyik legnépszerűbb futballistájukat, az biztosra vehető). Puyol korábban többször elmondta, maradni szeretne szülővárosában, de ha az egyesület el akarja adni, nem fog kétségbeesni.A Manchester és a Barca vasárnap bemutató mérkőzést játszott egymással az Egyesült Államokban, s bár a "vörös ördögök” 3–1-re nyertek, Ferguson a lefújás utáni sajtótájékoztatón elismerte, az ellenfél taktikája sok gondot okozott a csapatának. Bár nem emelte ki külön, sokan úgy tartják, hogy Puyol itt mutatott teljesítménye láttán kezdett el komolyan érdeklődni a spanyol válogatott futballista iránt.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
20 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik