Magosi egyedül kevés

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
Vágólapra másolva!
2003.08.06. 21:16
Címkék
A dániai salakmotoros Világkupa harmadik napján a magyarok is harcba szálltak, de sajnos csak a negyedik helyen zártak, ráadásul jövőre selejtezőre kényszerülnek.
Az idei megméretésen Dánia, Ausztrália és Lengyelország már bejutott a döntőbe, és reménykedhet a fináléba kerülésben Csehország, Finnország, Nagy-Britannia és Svédország is.A vasárnapi ünnepélyes megnyitót követően Holstedben a házigazda dánok örülhettek a viadal végén, miután legyőzték a cseheket, a finneket és a németeket. A győztes egységben a csapatkapitány, Nicki Pedersen volt igazán elemében, hiszen egyetlen futamában sem talált legyőzőre. A dánok a győzelmükkel bejutottak a fináléba, míg a Szlovén Nagydíjon óriásit bukó Lukas Drymlt is a soraiban tudó csehek a csütörtöki reményfutamban folytathatják. A finnek is jól jártak, hiszen a legjobb harmadikként ők is részesei lesznek a reményfutamnak.A második napon Outrupban az ausztrálok, a britek, a szlovénok és az amerikaiakat helyettesítő olaszok mérték össze erejüket. A toronymagas favorit ausztrálok meglepetésre mindössze két ponttal győzték le a tartalékos briteket. A "kenguruknál” Leigh Adams és Jason Crump volt a legponterősebb 15-15 ponttal, míg a briteknél a sérüléséből épphogy felépült Lee Richardson 19-ig jutott – igaz, ő az egyik futamában "jokerezett”, azaz megduplázták a pontszámát. A finalista ausztrálok és a reményfutamba jutó britek mögött Szlovénia lett a harmadik. A következő nap viadalainak ismét Holsted adott otthont, ahol a Magosi Norbert, Tihanyi Sándor, Hell Csaba, Vida Szabolcs, Adorján Zoltán ötösünknek Svédország, Lengyelország és Oroszország legjobbjai voltak az ellenfelei. Sajnos a mieink még a legóvatosabb jóslatokat is alulmúlták, mivel egyedül Magosi tudott elfogadható teljesítményt nyújtani. A csapat végül kilenc pontig jutott – azt is két versenyző hozta össze: Magosi hét, Tihanyi két pontot gyűjtött. Ezzel az eredménnyel Magyarország az összesített eredmények alapján a 11. helyen zárt, s így jövőre selejtezőre kényszerül, hogy elindulhasson a Világkupán.Amint az várható volt, a győzelemért a Tony Rickardsson vezette svédek és a Tomasz Gollob által dirigált lengyelek vívtak öldöklő párviadalt, amelyet végül az utóbbiak nyertek meg két pont különbséggel.Salakmotoros Világkupa, Dánia
Csoportkör
Első nap (Holsted):
Csoportkör
Első nap (Holsted):
1. Dánia 62 pont, 2. Csehország 50, 3. Finnország 32, 4. Németország 10.
Második nap (Outrup): 1. Ausztrália 62, 2. Anglia 60, 3. Szlovénia 28, 4. Olaszország 6.
Harmadik nap (Holsted): 1. Lengyelország 58, 2. Svédország 56, 3. Oroszország 28, 4. Magyarország 9 pont
Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
3 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
4 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
6 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
13 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
23 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
49 perce

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik