Új stadionban a Sporting

A felkészülés tehát döcögve halad, de a különböző viharokat rendre túlélte, és ezt a legtöbben annak tudják be, hogy az Eb-re építendő nyolc stadion közül egy már elkészült, mondhatni, minden gond nélkül.
A Sporting arénájáról van szó, amelyről először még a kilencvenes évek közepén kezdtek el gondolkodni a klubnál, abban az időszakban, amikor a zöld-fehér egyesületnél nem volt minden fenékig tejfel, hiszen a több tízmillió dolláros tartozás mellett a labdarúgócsapat 1982 óta képtelen volt bajnoki aranyat nyerni. A Sportingnál az első érdemi lépést José Rouquette elnök tette meg, 1997-ben egy új gazdasági programot meghirdetve, a portugál klubok közül elsőként a tőzsdére vitte az egyesületet, és bejelentette egy, a huszonegyedik század minden igényét kielégítő új stadion megépítését is. Sokan szkeptikusan fogadták a hírt, ám az évek múlásával Rouquette elképzelései nyertek teret: a Sporting, bár nem dúskál a javakban, már a legstabilabb gazdasági lábakon álló portugál egyesület (igaz, ezzel főleg a Porto háza táján vitatkoznak). A csapat 2000-ben és 2002-ben is bajnoki címet szerzett, de a klubnak otthon adó Alvalade-negyedben az a legszembetűnőbb változás, hogy a földből tényleg kinőtt egy ultramodern stadion, amely stílszerűen az Alvalade XXI nevet kapta.
Az új stadion, amely a több részletben lebontott régi José Alvalade aréna tőszomszédságában épült fel, azért is számít különlegesnek, mert nemcsak a terve született meg elsőként az országban (az Eb-re ugyanis utóbb futószalagon kezdték el szállítani a terveket az építendő stadionokról), hanem a kivitelezéssel is mindenki mást megelőzött a Sporting. Az építkezés ráadásul példamutató módon ment végbe, mert amíg a Benfica és a Porto új létesítményének építése során gyakran leállították a munkálatokat (és még le is állíthatják, mert egyik sincs kész), addig Alvaladéban minden zökkenőmentesen haladt, és az előzetes terveknek megfelelően fejeződött be.
Már több mint egy éve nyilvánosságra hozták, hogy 2003. augusztus 6-án, a Manchester United elleni mérkőzésen avatják fel az arénát, és így is lett. Természetesen nem csak a találkozó szerepelt a repertoárban: a teljesen telt ház, azaz ötvenezer szimpatizáns előtt megrendezett fiestán először a klub 1906 óta íródó történelméről szóló kisfilmet láthatott a nagyérdemű azokra a hatalmas fehér vásznakra vetítve, amelyek eltakarták a lelátót a küzdőtértől. Nem meglepő módon a legnagyobb taps akkor hangzott fel, amikor a Sporting 1964-es, az MTK ellen megnyert KEK-döntőjéről peregtek a kockák. Majd Jorge Sampaio, Portugália bevallottan Sporting-szurkoló köztársasági elnöke lerántotta a leplet, illetve a lepleket, és megkezdődhetett a labdarúgók bevonulása, kisvártatva pedig a várva várt mérkőzés is. A Fernando Santos irányította Spor-ting a történelmi pillanathoz méltóan játszott, és az elmúlt napokban az Egyesült Államokban brillírozó, ezúttal azonban tartalékos Manchestert nemes egyszerűséggel lefocizta a pályáról. Még az sem ronthatta el a szurkolók kedvét, hogy a britek egy kicsit visszafogottan teljesítettek.

Barátságos mérkőzés
Sporting (portugál)–Man. United (angol) 3–1 (1–0)
Lisszabon, 50 000 néző
V: Duarte Gomes (portugál). G: Luís Filipe (25.), Joao Pinto (61., 80.), ill. Hugo (87. – öngól)