Újjáéled a bajnokság

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2003.08.07. 20:04
Címkék
Az utóbbi években Európa-szerte egyre népszerűbb a szuperkrossz, hazánkban azonban éppen ennek az ellenkezője volt megfigyelhető: 2000-ben egyszerűen megszűnt az országos bajnokság.
Az idei szezontól hivatalba lépő motokrossz-szakágvezető, Balogi Lajos azonban betartotta az év elején tett ígéreteit, és a motokrosszban bevezetett újításai után ismét életet lehelt a szuperkrosszbajnokságba is. A sorozat első futamát vasárnap tartják a Veszprém megyei Kolontáron. Ferenczi Sándornak, az egykori kroszszosnak köszönhetően felépült a kolontári motokrosszcentrum, és nevező is van bőven, még külföldről is. A cseh, az osztrák, a szlovén és a szlovák pilóták között lesznek Eb- és vb-menők is, elég csak megemlíteni Saso Kragelj vagy Tomás Bucenec nevét. Az újrainduló sorozatban természetesen az egész magyar élmezőny bizonyítani akar, Németh Kornél akár meg is védheti a három évvel ezelőtti bajnoki címét.A bajnokságot egyelőre egyetlen kategóriában, a 250 köbcentisben írták ki, amelynek edzései vasárnap 10 órakor, a selejtezői 13 órakor kezdődnek, ezután pedig következik a húszkörös döntő a 800 méteres pályán. A kolontári viadalnak díszvendége is lesz: Kovács István, világ- és olimpiai bajnok ökölvívó.
Legfrissebb hírek

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
10 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
17 perce

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
34 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
39 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája