Újabb fiú unoka Polgáréknál

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.08.08. 11:01
Címkék
Megszületett Polgár Zsófia második gyermeke. S természetesen fiú. Polgár papa három lánya (Zsuzsa, Zsófi, Judit) után már a negyedik fiú unokájának örülhetett.
Zsófi egy hete egyenlített nővérével, Zsuzsával szemben és július 27-én vasárnap ő is világra hozta második fiú gyermekét, Jovalt. A kicsi 3,445 kilóval született és rengeteget mosolyog, akárcsak édesanyja. A bátyó, aki novemberben lesz három éves, már nagyon várta a kistestvért. Mióta otthon van a kis Joval, azóta rendre a kiságya felett áll és lesi az öcsit.Zsófi elmondta, hogy csak minimális fájdalmat érzett a szülésnél és a múlt hét közepén már haza is mehetett. Szólt arról, hogy Zsuzsával szinte naponta beszéltek telefonon, Judit húga a szülés előtt több napot is töltött nála. Míg Polgár László feleségével, Klára asszonnyal most is Izraelben van és kényezteti az unokákat. Tegnap Zsófi elvitte a kicsit és Polgár-papa így egész délután a naggyal játszott. Érthetően nem igazán akar hazajönni Magyarországra, másfél hét múlva mégis repülőre kell ülnie, irigyli feleségét, aki szeptember elejéig maradhat. És már várja a következő találkozást.
Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
21 perce

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
52 perce

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
7 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
8 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik