Matej Ferjan a maximumon

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
Vágólapra másolva!
2003.08.10. 21:33
Címkék
Ismét a szlovén klasszis Matej Ferjan diadalával zárult a salakmotoros nyílt országos bajnokság viadala  a Simon & Wolf SC pilótája Gyulán a negyedik fordulóban maximális, 15 ponttal zárta a megméretést.
Egy nagy visszatérője is volt a derbinek: Seres János 1989-ben versenyzett legutóbb, utána pedig csapatvezetőként tevékenykedett. Ott volt a rajtvonalnál a bajnoki címvédő Stefáni Attila is, aki a hét közepén még azt mondta, a sérülései miatt ki kell hagynia a versenyt. Ám úgy látszik, nem engedhette meg magának, hogy hiányozzon.Rögtön az első futam igazi csemegét ígért, hiszen az utóbbi időben a legjobb formában motorozó magyar salakszóró, Magosi Norbert és Tihanyi Sándor próbálta megállítani az eddigi versenyeken remeklő Ferjant. A mieink nem jártak sikerrel, a szlovén ugyanis a rajt után meglépett, így Magosinak csak arra maradt energiája, hogy honfitársát megelőzze. Érdekes, hogy amíg Magosit ezután még Stefáni és a lengyel Janusz Slaczka is megverte, addig Tihanyi nem talált legyőzőre. A magyar mezőny doyenje ismét régi önmagát idézve motorozott, különösen a 7. futamban, ekkor parádés ütközetben győzte le Stefánit. A sérülésektől sajgó csontú Stefáninak nem tett jót a 14. etap befutója sem, hiszen a leintés után összeütközött klubtársával, Szatmárival, ismét bukott, ráadásul a motorja is ráesett. Az első diagnózis szerint csak zúzódásokat szenvedett, ám az utolsó futamában nem tudott rajthoz állni. A mieink tehát nem tudták felvenni a lépést a szlovén légióssal – Ferjan sorra aratta a futamgyőzelmeket, a kérdés csak az volt, mekkora különbséggel veri meg az utána következőt. Mögötte a magyarok látványos, előzésekkel tarkított versenyt vívtak, amely jó eséllyel pályázhatna a szezon eddigi legjobb viadala címre. Salakmotor ob, 4. futam, Gyula
Az élcsoport:
Az élcsoport:
1. Matej Ferjan (Simon & Wolf SC) 15 pont, 2. Tihanyi (Simon & Wolf SC) 13, 3. Magosi (Hajdú Volán SC) 12, 4. Stefáni (Brill-Car Motorsport Club) 10, 5. Wallner (Gyepes Speedway Club) 10, 6. Dudek (Gyulai Speedway Club) 10
A bajnokság állása: 1. Ferjan 55 pont, 2. Magosi 50, 3. Tihanyi 49, 4. Stefáni 47, 5. Dudek 43, 6. Szatmári (Brill-Car Motorsport Club) 42
Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
3 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
6 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
8 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
24 perce

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
36 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
38 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
52 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik