Utcai csetepaté Szarajevóban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.08.13. 23:18
Címkék
Már kedden megkezdődött az UEFA-kupa idei selejtezője, ám igazi nagyüzemről csak mától beszélhetünk: a Debrecen és a Ferencváros mellett több mint 70 csapat száll harcba azért, hogy szeptemberben ott lehessen a második számú európai kupa főtábláján.
A két magyar csapaton kívül néhány légiósunk is érdekelt a csütörtöki játéknapon. Pályára lép – osztrák tévémecscsen – Kabát Péter együttese, az izlandi ellenfélre váró Kärnten, svájci vetélytársat fogad a Mitring Istvánt foglalkoztató finn MyPa, ír ellenfelet lát vendégül az Apoel Nicosia (Sztipánovics Barnabás), Szarajevóba utazik a szintén ciprusi Anorthoszisz (Waltner Róbert), Észak-Írországba látogat a Horváth Ferencet a napokban szerződtető – ám őt nyilvánvalóan még nem bevető – Leiria.Az indulatok már a torna eme fázisában is forranak, pláne, ha a felszín alatt etnikai-politikai ellentétek izzanak. A kedd késő esti szarajevói mérkőzést követően a csalódott hazai szurkolók előbb a szerb Szartid játékosait szállító buszt dobálták meg, majd összecsaptak a maroknyi szerb szurkolót védő helyi rendőrséggel. A dobálózásnak még nem volt sérültje, ám hat rendőr és öt rendőrautó nem úszta meg – szerencsére a sebesülések nem súlyosak.UEFA-kupa
Selejtező, első mérkőzések. A csütörtöki külföldi program:
Selejtező, első mérkőzések. A csütörtöki külföldi program:
Kärnten (osztrák)–Grindavík (izlandi) – Tv: ORF1, 17.30, élő, Dinamo Tirana (albán)–Lokeren (belga), Cementarnica (macedón)–GKS Katowice (lengyel), Púchov (szlovák)–Szioni (grúz), Zizkov (cseh)–Zsenyisz (kazah), Neman (fehérorosz)–Steaua (román), Publikum (szlovén)–Belaszica (macedón), Cwmbran (walesi)–Maccabi Haifa (izraeli), Levadia Maardu (észt)–Varteks (horvát), Petrzalka (szlovák)–Dudelange (luxemburgi), MyPa (finn)–Young Boys (svájci), Atjrau (kazah)–Levszki (bolgár), Coleraine (északír)–Leiria (portugál), Etzella (luxemburgi)–Kamen Ingrad (horvát), Molde (norvég)–KÍ Klaksvík (feröeri), Esbjerg (dán)–Santa Coloma (andorrai), Vllaznia (albán)–Dundee FC (skót), Nordsjaelland (dán)–Sirak (örmény), NSÍ Runavík (feröeri)–Lyn (norvég), Vaduz (liechtensteini)–Dnipro (ukrán), Apoel (ciprusi)–Derry (ír), Manchester City (angol)–TNS Llansantffraid (walesi), Crvena zvezda (szerb-montenegrói)–Nistru (moldovai), Torpedo Moszkva (orosz)–Domagnano (San Marinó-i), Olimpija (szlovén)–Shelbourne (ír), Lens (francia)–Torpedo Kutaiszi (grúz), Dyskobolia Grodzisk Wielkopolski (lengyel)–Atlantas (litván), OB (dán)–TVMK (észt), Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Bananc (örmény), Bröndby (dán)–Dinamo Minszk (fehérorosz), Malmö (svéd)–Portadown (északír), Dinamo Bucuresti (román)–Metalurgs Liepaja (lett), Zseljeznicsar (bosnyák)– Anorthoszisz (ciprusi), AIK (svéd)–Fylkir (izlandi), Liteksz (bolgár)–Zimbru (moldovai)

Kedden, illetve szerdán játszották: Ventspils (lett)–Wisla Plock (lengyel) 1–1 (Butriks 61., ill. Gesior 42.),
FK Szarajevo (bosnyák)–Szartid (szerb-montenegrói) 1–1 (Kovacsevics 83. – öngól, ill. Miroszavljevics 5.),
Haka (finn)–Hajduk (horvát) 2–1,
Valletta FC (máltai)–Neuchatel Xamax (svájci) 0–2

A visszavágókat augusztus 26. és 28. között rendezik.
Legfrissebb hírek

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
17 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
24 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
42 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
46 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
57 perce

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Kanada után Mexikó is továbbjutott a társházigazdák közül

Foci vb 2026
2 órája

Mexikóváros megállt, a válogatott átrobogott Ecuadoron

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik