Csollány jutalomjátéka elmarad

Harminchárom esztendősen, túl egy sikeres, ám annál keményebb olimpiai és világbajnoki felkészülésen ugyanis érthetően elfáradt. Testben és lélekben egyaránt. Akkor azt mondta, egy kicsit építgeti civil karrierjét, próbára teszi magát a nagyvilágban, és ha megfelelőnek érzi formáját, kedvet kap hozzá, nekilát a felkészülésnek az athéni olimpiára.
Lutri. Igen, az, hiszen az olimpiát megelőző esztendő talán az egyik legfontosabb, s nehéz úgy tervezni, hogy legjobb tornászunk halogatja az egyértelmű választ. Bár egy olimpiai bajnoknak, a gyűrű zsenijének ez is elnézhető, főként úgy, hogy a nyár közepén már pedzegetni kezdte: szeptembertől ismét edzésbe áll, és megpróbál felkészülni a 2004-es játékokra.
Aztán az élet, a sors ismét nagy rendezőnek bizonyult. A magyar férficsapat nem szerzett olimpiai kvalifikációt, egyéni összetett eredménye alapján mindössze Gál Róbert jutott egy indulási helyhez, amely névre szóló, azaz át nem "ruházható”. Az olimpiai bajnoknak tehát nem nyílik rá lehetősége, hogy megvédje címét.
– Gondolom, nem így képzelte.
– Senki sem képzelte így – tárta szét karját Csollány, aki nem a magyar férficsapat, hanem a magyar delegáció tagjaként érkezett Anaheimbe. – Ez egy roppant szerencsétlen világbajnokság volt, amely nekem egyben a végállomást is jelenti. Eddig valóban azon törtem a fejem, hogy mikor álljak edzésbe, ám most egyértelművé vált, hogy szeptembertől nem kell megkezdenem a munkát. Úgy érzem, újabb öt esztendőt, egy teljes olimpiai ciklust már képtelen lennék végigcsinálni.

– Fáj, hogy nem indulhat Athénban?
– Azt hiszem, a többieknek jobban fáj. Ôk a jövő csapata, nekem ez egy utolsó próba, talán jutalomjáték lett volna. Nézze, én mindent elértem ebben a sportágban, amit el lehet érni. Athénról is csak azért álmodoztam, mert szeretem az olimpiák hangulatát. Az ötkarikás játékok valóban nagy ünnepet jelentenek a sportolók számára.
– A selejtezők során nagyjából felmérhette, hogy mennyit változott a gyűrűmezőny egy esztendő alatt. Legnagyobb riválisa, Jordan Jovcsev még mindig erőtől duzzad, és oktatja a fiatalabb feltörekvőket, akik, valljuk meg, szintén nem tehetségtelenek. Csollány Szilveszter ebben a mezőnyben mire lett volna képes, és mire lehetett volna képes az olimpián?
– Én nem szeretem az ilyen "ha és volna” kijelentéseket. Valóban nagyon jó a mezőny, de az olimpiára például csak úgy utaztam volna el, ha tudom, hogy tökéletesen felkészültem rá. Na tessék, ez pont egy "ha és volna” mondat volt a részemről – nevet a hirtelenszőke versenyző. – Higgye el, az én koromban már nehéz munkába állni, igaz, én olyan vagyok, ha kedvet kapok valamihez, akkor tűzön-vízen keresztülviszem.
– Most azonban a búcsú gondolatával kell megbarátkoznia.
– Ez nem nehéz. A civil életem, a munkám azért leköti az energiáimat, és szerencsére ebben is érnek sikerek. Sőt, újabb és újabb elképzeléseim vannak, amelyekért, mint a sportban is, mindent megteszek.
– Nem bánja, hogy így kell befejeznie? Mennyivel emelkedettebb lett volna, ha mondjuk a debreceni világbajnokság után jelenti be, hogy abbahagyja a versenyzést…
– Meglehet, de én azért foglalkoztam a folytatás gondolatával, a lehetőségekkel, mert valóban nem tudtam abbahagyni a tornát. Most bizonyos szempontból célba értem, de úgy gondolom, a tornatermek világától, ettől a sportágtól sohasem fogok elszakadni.